Találatok: 22856  |  

Korábbi premierek

Premier 2003. 04. 29.
Premier 2003. 04. 29.
Premier 2003. 04. 24.

Waters főhadnagyot (Bruce Willis) Nigériába küldik, hogy kiszabadítsa az országban rekedt amerikai állampolgárokat. Mikor a nigériai demokratikus kormány megbukik, a hatalmat katonai szervezetek ragadják magukhoz. Waters Dr. Lena Kendricks (Monica Bellucci) megmentésére indul, de a nő csak akkor hajlandó a férfival tartani, ha a körülbelül 70 menekültből álló tábort Kamerunba vezetni. Waters végül hallgat a szívére, és segít a rászorultakon, ám útközben csatlakozik hozzájuk egy idegen, akiről kiderül, hogy üldözik a lázadók.

Premier 2003. 04. 24.
Premier 2003. 04. 24.

Miközben a főúton halad, Kimberly Corman (A.J. Cook) egy szörnyű baleset látomását látja. Kimberly nem sokkal később megdöbbenéssel nézi végig a balesetet. A karambol az egy évvel korábbi szerencsétlenségre emlékezteti. Rájön, hogy látomásaival befolyásolja a jövőt, és ezzel beleszól a halál rendjébe. Azzal, hogy korábban megmentette néhány ember életét, szembe fordult a sors rendelkezésével. A halál újra azok az életét követeli, akiknek egy éve meg kellett volna halniuk. Ezek szerint Kimberlyre is a biztos halál vár. Clear Rivers (Ali Larter) az életét is kockára téve próbál segíteni rajta.

Premier 2003. 04. 24.
Premier 2003. 04. 24.

Vincent egy faluban él. Minden reggel elmegy dolgozni a gyárba, este pedig a családjával foglalkozik. Egy nap úgy dönt, hogy az apjától kapott pénzből elutazik.

Premier 2003. 04. 24.
Premier 2003. 04. 24.

Pistachio (Dana Carvey), az álcázás mestere az egyik pillanatban öregasszony, a másikban teknős, majd Bush elnök. Pistachio kezdetben a légynek sem ártott, ám amikor elrabolják a szüleit, kénytelen szembesülni sorsával. Nagyapjától megtudja hogy ő is örökölte apjától az álcázás ritka képességét. A fiú hamar kitanulja az álcázás minden csínját-bínját és új ismerősével, a szexi Jenniferrel (Jennifer Esposito) együtt vágnak neki az ősök megmentésének.

Premier 2003. 04. 24.
Premier 2003. 04. 22.

A Hullámhegy című filmben a milliomos léthez szokott, elkényeztetett úrilány, Amber és egy olasz halászlegény a sors különös játéka folytán egy viszonylag civilizálatlan szigetre vetődik. a férfi és a nő szöges ellentétei egymásnak, azonban Amber idővel rájön, hogy a túléléshez Peppe tanácsait kell követnie. Idővel a kettejük között uralkodó gyűlölet forró szerelembe csap át.

Premier 2003. 04. 22.
Premier 2003. 04. 22.

A film nem a háborúról szól, hanem arról, hogy micsoda bátorság kell ahhoz, hogy ne legyen háború. A megtörtént eset ihlette film Vostrikov kapitány (Harrison Ford) hősiességét követi nyomon, akit a hidegháború csúcsán a nukleáris rakétát hordozó tengeralattjáró, a K-19 parancsnokává neveznek ki, az eredeti parancsnok Mihail Polenin kapitány (Liam Neeson) helyére. Vostrikov azt a feladatot kapja, hogy villámgyorsan indítsa el első útjára a rosszul előkészített, nem megfelelően felszerelt tengeralattjárót - s nem számít, hogy milyen áron.

Premier 2003. 04. 22.
Premier 2003. 04. 17.

Világszerte különös események sora következik be, és senki sem érti, hogy miért. Az amerikai kormány Josh Keyest kéri fel, hogy derítse ki, mi folyik itt, aki elő is áll a válasszal: a Föld magja valamilyen okból megállt, és ha nem indítják újra, az az emberi faj teljes kipusztulását jelenti. Azonnal megkezdődnek az eddig példátlan utazás előkészületei, melyben a legjobb tudósok, pilóták és mérnökök vesznek részt, hogy közös erővel megmentsék a bolygót.

Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 17.

Az afrikai szafariban Elzia Thornberry egy sámánnak köszönhetően szert tesz egy különleges képességre, melynek hála képes beszélni az állatokkal. Amikor Eliza rájön, hogy orvvadászok elektromos hálóval el akarnak ejteni egy elefántcsordát, ő és csimpánz barátja, Darwin mindent elkövet, hogy megakadályozzák az ördögi tervet.

Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 17.

A CIA újoncai között sokan nagy reményeket fűznek az egyik ígéretes újonchoz, James Claytonhoz (Colin Farrell). Eszessége és szokatlan, de gyakorlatias hozzáállása felkelti az egyik veterán, Walter Burke (Al Pacino) figyelmét is. Walter figyelemmel kíséri James kiképzését, és ahol kell, még segít egy kicsit. Az értékes segítségeknek köszönhetően James hamar elkezd emelkedni a ranglétrán. A kiképzés során megismeri Laylát (Bridget Moynahan), akibe csakhamar beleszeret. Clayton egy napon komoly feladatot kap. Meg kell találnia a téglát az ügynökségen belül. Jamesnek komoly leckét kap az élettől: senkiben nem bízhat.

Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 17.

Hat barát beszélget kötetlenül a szexről, szexuális kalandjaikról, ismerkedésről, flörtölésről, kapcsolataikról és természetesen az igaz szerelem kérdéséről is sajátos véleménnyel van mindegyikük.

Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 17.

Val Waxman, az egykori sztárrendező túl karrierje fénypontján reklámfilmek készítésével múlatja az időt, miközben végig a nagy visszatérésben reménykedik. Mikor felajánlják neki egy kasszasikernek ígérkező film rendezését, Val kapva kap az alkalmon. A gond csak az, hogy a nagy lehetőség közvetlenül ex-feleségétől és annak szeretőjétől érkezik, akik magánéletben és munkában is sikeres párost alkotva egy filmstúdióban dolgoznak. Feltörő érzelmei és a mardosó féltékenység következtében megtörténik a legrosszabb: Val a forgatás megkezdése előtt idegi alapon átmenetileg elveszti a látását. Barátai azonban, akik hisznek tehetségében, segítenek neki, hogy megpróbálhassa a lehetetlent: vakon megrendezni a filmet.

Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 17.

Amikor Malacka eltűnik, a százholdas pagonybeli barátai Malackát saját emlékkönyve segítségével keresik meg, és közben rájönnek, milyen nagy szerepet játszott az életükben.

Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 17.

Két orvostanhallgató hazafelé tartva még betér egy bárba, ahol a mazsorett lányok ünnepelnek. Hamarosan gyilkossággal vádolják meg őket, s menekülniük kell a rendőrség elől. Idővel szembesülnek a korrupt rendőrfőnök ármánykodásaival is és szélmalomharcba kezdenek ártatlanságuk bebizonyítására.

Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 17.

William Hundert a görög-római történelem professzora egy előkelő iskolában. Elveihez hű, szenvedélyes és nagyszerű tanár, aki generációk számára nyújtott az élethez elengedhetetlen tárgyi tudást és erkölcsi tartást. Ám egy napon váratlan ellenfelet kap a sorstól egy új diák személyében, aki egy helyi politikai potentát burokban cseperedő csemetéje, és - tán épp ezért - a vérében van a lázadás. A konfliktus a szokásos, éves Julius Caesar versenyen csúcsosodik ki, amikor a három legjobb diák megmérkőzhet a babérkoszorúért, és eldől, ki lehet tagja a császárok klubjának. Ám ebben az évben Hundert kap olyan leckét az élettől, amely még negyed századdal később is kísérti.

Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 17.

1944. szeptembere. A finn orvlövész zseniális húzással - SS-egyenruhában - megszökik a németek fogságából, majd egy lapp parasztasszony, Anni házában talál menedéket. De a négy éve magányosan élő asszony már egy másik férfit is befogadott magához, a súlyosan sérült orosz katonát. A két férfi ellenségesen áll egymással szemben. Nemcsak Veiko SS-egyenruhája, de az asszony is közéjük áll. A mese varázslatos fordulatot vesz...

Premier 2003. 04. 17.
Premier 2003. 04. 16.

Egy transzvesztita holtestét találja meg a seriff. Egyre mélyebben kezd nyomozni az ügyben, annak ellenére, hogy elítéli a másságot, mert érdekli, hogy miért akarják a helyi nagykutyák eltussolni az ügyet.

Premier 2003. 04. 16.
Premier 2003. 04. 10.

Warren Schmidt (Jack Nicholson) az egyszerű biztosítási ügynökök életét éli évtizedeken keresztül, mikor egy nap váratlanul minden összeomlik. Nyugdíjba küldik, felesége elhalálozik, ráadásul rájön, hogy az asszony korábban viszonyt folytatott a legjobb barátjával. Hogy kiszakadjon a fájdalmas események sorából, Schmidt elutazik lányához, aki épp házasodni készül. A mogorva öregember érkezését azonban nem mindenki fogadja jó szívvel.

Premier 2003. 04. 10.
Premier 2003. 04. 10.

Három fiatal, Marcus, Alex és Pierre együtt indulnak el bulizni. Közben azonban Alex és Marcus összekülönböznek, a lány pedig úgy dönt, haza indul. Az aluljáróban azonban borzalmas dolog történik. Alexet megverik és megerőszakolják. Marcus úgy dönt, bosszút áll, és Pierre-rel együtt elindul, hogy megtalálja a tettest.

Premier 2003. 04. 10.
Premier 2003. 04. 10.

Anglia titkosszolgálatát legyőzhetetlennek tűnő ellenfél támadja meg, aki már likvidálta a legtöbb ügynököt. Az egyetlen reményük Johnny English (Rowan Atkinson), az ügyefogyott kém, akit minden megbízatása során szerencsétlenségek kísérnek. Most azonban mégis rajta múlik minden, neki kell megakadályoznia, hogy az ismeretlen gonosztevők elrabolják a brit koronaékszereket.

Premier 2003. 04. 10.
Premier 2003. 04. 10.

A Minden vagy semmi című dráma középpontjában egy család áll. Az anya, Penny szerelme férje iránt már régen elpárolgott. Phil csendes, kedves ember, ám nagyon zárkózott. Gyermekeik élete még nem ért révbe: Rachel egy kórházban takarít, Rory pedig munkanélküli. Egy nap Rory rosszul lesz és kórházba kerül. A szomszédok és a család is összefog és közösen próbálják meg átvészelni ezt a nehéz időszakot, miközben ők maguk is fontos átalakuláson mennek át.

Premier 2003. 04. 10.
Premier 2003. 04. 10.

A feltörekvő fiatal detektív, Mike Reilly (Stephen Dorff) és az Egészségügyi Minisztérium csinos, ambiciózus járványügyi ellenőre, Terry Huston (Natascha McElhone) összefog egymással, hogy fényt derítsen négy ember titokzatos halálának körülményeire. Mind a négy áldozat negyvennyolc órával azután lelte halálát, hogy bejelentkezett a feardotcom.com nevű weboldalra. Terry és Mike nyomozásának eredménye még titokzatosabb, mint maguk a halálesetek és vérfagyasztóbb, mint legvadabb rémálmaik.

Premier 2003. 04. 10.
Premier 2003. 04. 08.

Jonathan Cold (Steven Seagal) egykori titkosügynök apja temetésére készül, amikor munkaadója egy kisebb szívességre kéri: ha már úgyis útba esik, kézbesítsen egy titkos csomagot Németországba. Cold sejti, hogy ez több lesz, mint egy séta a parkban, de belemegy a dologba. Útja során egyre veszélyesebb dolgok történnek. A politikai korrupció és a gyilkosságok mögött befolyásos emberek állnak, akik csakhamar rájönnek, hogy egy igazi profival állnak szemben. Cold olyan macska-egér játszmába kényszerül, ahol nem bízhat senkiben.

Premier 2003. 04. 08.
Premier 2003. 04. 07.

Két fiatal házaspár autózik a renói Monstre autófesztiválra. Roy és Candy, valamint Lonnie és Darlene, akik elég régóta ismerik egymást ahhoz, hogy együtt induljanak egy közös, autós vakációra. Kezdetben jól érzik magukat, remekül szórakoznak, mígnem valami furcsaság történik közöttük. Kiderül, hogy Lonnie már évek óta szerelmes barátja feleségébe. A felismerés folytán minden összezavarodik és már semmi sem működhet közöttük úgy, mint azelőtt. Az út hátra lévő részében az a kérdés, túléli-e a barátság és a szerelem ezt az őrült kéjutazást?

Premier 2003. 04. 07.
Premier 2003. 04. 03.

George Wade (Hugh Grant) New York egyik jól menő ingatlanfejlesztési cégénél vezető pozíciót tölt be. A cég lelke viszont George bátyja, Howard (David Haig), aki nem nézi jó szemmel öccse zűrös magánéletét. George minden jogásznővel kikezd, aki a közelébe kerül, de a kapcsolatok gyorsan és viharosan végződnek. Howard ultimátum elé állítja öccsét: vagy felhagy eddigi életével és egy komoly ügyvédet alkalmaz, vagy elbúcsúzik részvényeitől. Az új munkatárs, Lucy (Sandra Bullock) más, mint a korábbiak, igazi munkamániás, de főnökéhez való viszonya korántsem nevezhető ideálisnak.

Premier 2003. 04. 03.
Premier 2003. 04. 03.

Hét világszerte köztiszteletnek örvendő rendező különböző perspektívából közelíti meg az idő és a sors témáját - ki szellemesen, ki komoran - ebben a vázlatok sorozatából álló filmben, melynek történeteit a nagyszerű Hugh Masekela dzsessz előadása köti össze. Aki Kaurismaki A kutyák nem jutnak pokolra (Dogs Have No Hell) című filmesszéje egy férfi szokatlan útját meséli el, aki a börtönből való szabadulását azzal ünnepli meg, hogy Szibériába utazik és hirtelen elhatározással megnősül. Victor Erice rendezte az impresszionista hangulatú Életvonal (Lifeline) című epizódot, melyben egy spanyol földműves család beteg csecsemője életéért küzd.

Premier 2003. 04. 03.
Premier 2003. 04. 03.

Fridára félmeztelenül találtak rá a roncsok között, vér és aranypor borította, testét egy vasrúd szúrta át. Gerincoszlopa, bordái, medencecsontja és kulcscsontja összetörtek a balesetben. Jobb lába szétzúzódott, a bal lába, mely évekkel korábban gyermekparalízisben megbénult, tucatnyi helyen eltört. A fájdalmas gyógyulás és a drága terápiák hónapjai következtek.

Premier 2003. 04. 03.
Premier 2003. 04. 03.

A történet a Zu hegységben játszódik, ahol halhatatlan lények élnek, Omei föld felett lebegő palotáiban. Ezt a varázslatos világot fenyegeti a gonosz Insomnia, akivel a város legendás harcosainak kell felvenniük a küzdelmet. Sifu, az ősz hajú mester bölcsessége által vezérelve a hős King Sky és Red próbálják elhárítani a csapást. Hozzájuk csatlakozik a bájos Enigma, akiről úgy tartják, hogy King Sky egykori mesterének reinkarnációja. A gigászi küzdelem a jó és rossz örök csatáját visszhangozza, melyből nem hiányozhat a szerelem, valamint az önfeláldozás erénye sem.

Premier 2003. 04. 03.