Közösség

Vélemény:

 

89 Mandarinok

(2013)

Mandarinok

 
szucszoli   2018.02.14 13:46
0

Nem is az a mesteri ebben a megvalósításban, hogy nem szájbarágós és nem tipikusan a nagy, széles és látványos összeütközések között zajlik ez a dráma, hanem van valami nagyon megérintő azokban a lelki mechanizmusokban, amik kioltják az ellenségeskedés kialakulásáért felelős belső feszültségeket. Mindezt egy színházi, kamara jellegű élményként adja át ez a film. Van valami nagyon mélységes emberi tartás ebben a vén öregemberben, aki tulajdonképpen egyfajta apai szerepbe kerül. Lényegében úgy képes feloldani a két ellenségben lévő feszültségeket, hogy pusztán segíti őket felépülni a sérüléseikből a saját otthonában, akikben ezáltal olyan változások indulnak meg, mintha visszakerültek volna a saját otthonukba. Egy igazán maradandó és örökérvényű alkotás ez a film, és megdöbbentő, hogy ezt rögtön egy elsőfilmes rendező valósította meg. Aki remélhetőleg azért nem adott azóta sem életjelet magáról, mert egy hasonlóan kiváló alkotást valósít meg!