Mikor ráakadtam a Christopher Landon által rendezett, Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére című filmre, valami totálisan agykikapcsolódó produktumra számítottam (hisz már a cím is bőven erre utal), de rendesen meglepődtem azon, hogy nemcsak eme elvárásaimnak felelt meg jelen filmünk, hanem bizony voltak benne komolyabb gondolatok is (mint például a barátság jelentősége).
Egy biztos, a forgatókönyvírók szinte majdhogynem mindent bevetettek annak érdekében, hogy egy üdítő és szórakoztató történetet prezentáljanak a nézőiknek. Na de nézzük, hogy milyen is lett a kész film!
A készítők nem spóroltak semmivel jelen filmünk esetében, hisz máris egy poénnal indítanak, amire bár nyugodtan mondhatjuk, hogy klisésnek tűnik (és erre majd még később visszatérek), de alapjában véve megalapozza a film humorfaktorát. Majd kapunk egy nagyon rövidke kis felvezetést a filmbéli karakterekhez, és már pörög is tovább a történet, ráadásul hatalmas sebességgel.
Azzal semmiképp nem lehet vádolni a film forgatókönyvíróját, hogy nem pakolták volna meg bőséges mennyiségű tartalommal a történetet, hisz szinte mindig történik valami. Viszont eme rengeteg tartalom mellett sajnos kevés igazán egyedi ötletet találtam benne. Rengeteg tartalom köszön vissza más hasonszőrű alkotásokból, de én erre azt mondom, hogy ez legyen a legnagyobb baja a nézőjének egy horrorkomédia esetében. Hisz mégiscsak az számít igazán, hogy miként fog szórakozni a néző az adott filmen, és szerintem jelen filmünkön bőven lehet.
A filmbéli cserkészeinkre is nyugodtan mondhatjuk, hogy tipikusan tucatkarakterek az efféle zsánerű alkotások közt, de ettől még maximálisan kedvelhetőek. Ugyanis bár a karaktereik nincsenek igazán kibontva (de vajon szükséges is lenne ez egy horrorkomédia esetén?), de furamód kapunk tőlük egy olyan gondolkodásmódot, ami által bőven emlékezetesek lesznek.
Jómagam tovább dicsérném még a filmet a szereplőválasztásai miatt is. Bár valójában a filmben nem tűnik fel egyetlen ismertebb színész sem, de ettől függetlenül egytől-egyig jó alakításokat kapunk tőlük.
A film technikai megoldásairól se tudok igazán nagyon rosszat mondani, sőt inkább megleptek e téren is, bár kellően brutális, és olykor igazán vérbő jeleneteket kaptunk, de a készítők mintha figyeltek volna arra, hogy még itt se vesszen ki a humorforrás, ugyanis a humorral megfelelően sikerült ellensúlyozni a keményebb jeleneteket.
Mindent egybevéve egy nagyon is szórakoztató film lett a végeredmény, amely bár használ nem is kevés klisét az adott zsánerből, de e felett szerintem maximálisan szemet hunyhatunk. Egyedüli apróbb negatívumaként talán csak azt írnám, hogy a film főbb karaktereiért valahogy egy percre se sikerült igazán izgulnom, és így sok meglepetés se igazán ért velük kapcsolatosan. Nálam erős négy csillag a film, amelyet valószínűleg valamikor még újra is fogok nézni, mert megérdemli.

Három cserkésznek utolsó táborozásuk éjjelén meg kell mutatnia, mennyit is ér az igaz barátság, hogy megmentsék városukat a zombik támadásától. több»
Szereplők: Cloris Leachman, Logan Miller, Blake Anderson, Tye Sheridan, Patrick Schwarzenegger