Közösség

Vélemény:

 

78 Tükrök

(2008)

Már megint egy koppintás amcsi módra....

 
Bafam   2023.12.29 05:22
3

Töredelmesen be kell hogy valljam, véletlenül akadtam erre a műfaját tekintve horror filmre. Mikor elkezdtem nézni, a címével nem is nagyon foglalkoztam, nem keltette fel az érdeklődési ingerküszöbömet. Aztán mindjárt az első képsoroknál, ami mellesleg igen hatásosra sikeredett, hirtelen beugrott az, hogy mintha már láttam volna ezt a filmet valamikor korábban, pár évvel ezelőtt. Hát persze be is ugrott rögtön, mikor megjelent egy volt zsaru a filmben, aki biztonsági őrként dolgozik egy bevásárlóközpontban, és próbálja felgöngyölíteni a tükrükhöz is köthető igencsak furcsa és különleges, rejtélyes halálesetek sorozatának a titkát. „Geoul sokeuro” (Tükrök között) címmel készült Koreában az eredeti „tükrös” film, ha jól emlékszem, valamikor a 2000-es évek elején, talán 2003. évben. Ehhez kellett az eredeti filmeket egyre kevésbé előállítani képtelen amcsiknak úgy öt év, hogy előrukkoljanak egy újabb koppintással. (Bravó, Hollywood, szép munka, felállva tapsolunk mindannyian. :-)) Amúgy a film lemásolása elég jól sikerült (nem úgy, mint a franciák Taxi című filmje), mivel van benne izgalom bőven. Egyébként megnéztem az eredetit, és persze láttam a plágium másolatot is, azóta hosszúra nőtt a szakállam, mivel többet nem állok tükör elé, többé már nem borotválkozom...