Pierre Lemaitre szuggesztív regénye méltó feldolgozást kapott Albert Dupontel rendezésében, aki lesújtó szatírát készített az I. világháború pokláról és a társadalom kollektív traumára adott reakciójáról.
A történet az első világégés végnapjaiban veszi kezdetét. A harcban álló felek kimerültek, a katonák elcsüggedtek, mindenki egy dologra, egy hírre vár: a háború befejezésére. Kivéve a szociopata francia hadnagyot, Pradelle-t, aki kitüntetés reményében közvetlenül a békekötés előtt rohamot vezényel a német állások ellen. Az elkeseredett harcban a korábban könyvelőként dolgozó Albert Maillard életét a fiatal művész, Édouard Péricourt menti meg. A két férfi ugyan élve kerül ki a harcból, de Édouard fél arca a csatatéren marad.
A háború lezárása után Édouard egy kórházban ébred, és szembesülnie kell a sokkoló valósággal: örökre eltorzult arccal, a beszédképessége nélkül kell tovább élnie. Ugyan befolyásos család gyermeke, mégis úgy dönt, hogy idomtalan sérülésével nem akar rideg apja elé állni. Barátja, Albert közbenjárásával az ütközetben elesettek közé kerül a neve, a két férfi pedig Párizsban próbál talpra állni és túlélni – teljes inkognitóban.
A társadalomba való visszaintegrálódás azonban nehézkes a veteránok számára: szembesülniük kell azzal, hogy a világ jobban törődik a hősi halottak emlékével, mint a túlélőkkel. Albertnek egyedül kell gondoskodnia az arcát kendőkkel takaró, remetei visszavonultságban élő Éduoardról és a hozzájuk szegődő, árva kislányról, Louise-ról, aki megérti Éduárd artikulálatlan szavait, így a férfi egyedül rajta keresztül tud kommunikálni.
Albert az alkalmi munkákból származó szegényes betevőt tolvajlással egészíti ki, közben Éduoard csak a művészettel törődik. Rajzol, és egyedi maszkokat kezd el készíteni, melyekkel nemcsak sérült arcát takarja el, hanem az aktuális lelki-érzelmi állapotát is kifejezik.
Közben bemutatásra kerül a háború utáni évek nyomasztó közhangulata: a társadalom félrenéz, nem vesz tudomást a sokszor testileg-lelkileg megnyomorítottan hazatérő veteránok szélmalomharcáról, akik korábbi életük romjain próbálnak újrakezdeni, azonban az újrakezdés gyakorlatilag lehetetlen számukra. Így sokszor becstelen eszközökhöz kell nyúlniuk a túlélés érdekében. A háború erkölcsrontó hatásait az is jól példázza, hogy miközben a közgondolkodás igyekszik távoli emlékként kezelni azt, és az elhunytakból legalább látszatra dicső hősöket csinálni – mintegy értelmet adva értelmetlen haláluknak –, addig az a csúf igazság, hogy gyakorlatilag üzlet lett a háborúban elesettek emlékéből, és sokan a holtakat megrabolva gazdagodnak meg. Pradelle hadnagy – aki maga is számtalan halálesetért, valamint Éduoard horror sérüléséért is felelős – a frontvonal közelében eltemetett katonák holttestének hazahozatalával és újratemetésével üzletel. Persze már a koporsók (melyek inkább egyszerű faládáknak tűnnek) méretezésével is csal, valamint azzal sem különösebben törődik, hogy a gyászoló családok valóban a saját hozzátartozójuk földi maradványait kapják vissza.
Éduoard apja pedig a csillagászati összegekért készítene emlékműveket a háborúban elesettek tiszteletére – noha ezzel csak a saját bűntudatát akarja enyhíteni halottnak hitt fia miatt, akinek életében ugyan nem volt jó apja, de mióta halottnak hiszi, mindent megtenne, hogy lerója iránta a tiszteletét és szeretetét.
Ebből a képmutató hozzáállásból jön Éduoard számára a nagy csalás ötlete: rajztehetségét felhasználva, álnéven háborús emlékműveket tervez, melyeket természetesen nem áll szándékában leszállítani.
A film csattanója pedig pontosan ez a kíméletlen görbe tükör, amit gyakorlatilag az egész emberiség elé tart, és amivel megkérdőjelezi az általánosan elfogadott fogalmakat emberségről, bűnről, erkölcsről és ártatlanságról.
Albert Dupontel filmje kendőzetlen, nyers tudósítás a háború véres valóságáról, gyilkos tragikomédia annak az embert elaljasító, személyiségtorzító hatásairól, ugyanakkor bátran és kíméletlenül rámutat a meztelen igazságra is: az emberiség nem pusztán a háború áldozata. A háború az emberiség találmánya, mely kikerült az ellenőrzése alól, és sokan tehetetlen áldozatokká váltak. De létrehozója, működtetője és fenntartója végső soron mégis az önző, hatalomra, hírnévre és gazdagságra vágyó ember.
87 Viszontlátásra odafönt (2017)
dráma | háborús | krimi | vígjáték
Pierre Lemaitre idehaza is népszerű, Goncourt-díjas regényének méltó és feledhetetlen adaptációjában a nagyképű Pradelle főhadnagy (Laurent Lafitte) a háború utolsó... több»
Szereplők: Albert Dupontel, Émilie Dequenne, Niels Arestrup, Mélanie Thierry, Gustave de Kervern
