Bonnie és Clyde történetét már számtalan formában feldolgozták. Személy szerint legutóbb egy szabadtéri színpadon, musical formájában láttam a storyt. Szánt szándékkal sohasem kerestem ezt a témát, de valami véletlen folytán mindig belefutok. Így történt ez az Útonállók című film esetében is.
Elég hamar kiderül, hogy miről is fog szólni a kétórányi játékidő. Az első egy óra nem tartogat túlzottan sok izgalmat, sőt a témavezetés sem érdekfeszítő. Olyan megkopott a film, mint amilyen maga az alaptörténet. Gyakorlatilag ez volt eddig a legunalmasabb feldolgozás, amit valaha láttam, hiába Kevin Costner és Woody Harrelson játéka, a két ranger sem menti meg a filmet. Vagyis inkább ennyi elmondható: legalább jók a színészek.
A hihetetlenül eseménydús fordulatok során van idő azon gondolkodni, hogy ez a színészi játék inkább a szépkorúakat szólítja meg, akik már pontosan tudják, milyen érzés megélni a korábban jól működő képességek elvesztésével való szembesülést. Noha egy napon mindenki ezen az oldalon találja majd magát, nem biztos, hogy különösebben élvezni fogja, hogy nem szuperhős rangereket lát a képernyőn. Viccesnek sem mondhatók a dialógusok. A rendező gondosan ügyelt arra, hogy a fókuszt a két kopóra helyezze, Bonnie-t és Clyde-ot gyakorlatilag elrejtik a nézők elől. Lesz is hiányérzetünk miatta. Némiképp idegesítő, amikor egy szereplőnek állandóan a lábát mutatják, ahogy ez Bonnie esetében is történt. Az ő arcát konkrétan kétszer láthatjuk közelről. Clyde-ot pedig egyszer, a legvégén. Érdekes megoldás. Mindenképp el szerették volna vonni a nézők figyelmét a két gengszterről, hogy ezzel egy új narratívát ültessenek el. Ők nem hősök voltak, hanem üldözött bűnözők.
A forgatókönyv megtörtént, valós elemekkel dolgozik. Ha kitartunk a film végéig, akkor dokumentarista felvételeket is láthatunk. Ez viszont nagyon egyedi koncepciót teremt, ami kétség kívülhozzáad a filmélményhez, tovább rombolva Bonnie és Clyde körüli mítoszt és rajongást.
(3-4 csillag.)
Bonnie és Clyde történetét már számtalan formában feldolgozták. Személy szerint legutóbb egy szabadtéri színpadon, musical formájában láttam a storyt. Szánt szándékkal sohasem kerestem ezt a témát, de valami véletlen folytán mindig belefutok. Így történt ez az Útonállók című film esetében is.
Elég hamar kiderül, hogy miről is fog szólni a kétórányi játékidő. Az első egy óra nem tartogat túlzottan sok izgalmat, sőt a témavezetés sem érdekfeszítő. Olyan megkopott a film, mint amilyen maga az alaptörténet. Gyakorlatilag ez volt eddig a legunalmasabb feldolgozás, amit valaha láttam, hiába Kevin Costner és Woody Harrelson játéka, a két ranger sem menti meg a filmet. Vagyis inkább ennyi elmondható: legalább jók a színészek.
A hihetetlenül eseménydús fordulatok során van idő azon gondolkodni, hogy ez a színészi játék inkább a szépkorúakat szólítja meg, akik már pontosan tudják, milyen érzés megélni a korábban jól működő képességek elvesztésével való szembesülést. Noha egy napon mindenki ezen az oldalon találja majd magát, nem biztos, hogy különösebben élvezni fogja, hogy nem szuperhős rangereket lát a képernyőn. Viccesnek sem mondhatók a dialógusok. A rendező gondosan ügyelt arra, hogy a fókuszt a két kopóra helyezze, Bonnie-t és Clyde-ot gyakorlatilag elrejtik a nézők elől. Lesz is hiányérzetünk miatta. Némiképp idegesítő, amikor egy szereplőnek állandóan a lábát mutatják, ahogy ez Bonnie esetében is történt. Az ő arcát konkrétan kétszer láthatjuk közelről. Clyde-ot pedig egyszer, a legvégén. Érdekes megoldás. Mindenképp el szerették volna vonni a nézők figyelmét a két gengszterről, hogy ezzel egy új narratívát ültessenek el. Ők nem hősök voltak, hanem üldözött bűnözők.
A forgatókönyv megtörtént, valós elemekkel dolgozik. Ha kitartunk a film végéig, akkor dokumentarista felvételeket is láthatunk. Ez viszont nagyon egyedi koncepciót teremt, ami kétség kívülhozzáad a filmélményhez, tovább rombolva Bonnie és Clyde körüli mítoszt és rajongást.
(3-4 csillag.)