Szerettem az 1986-os Critters (magyarul Rémecskék) filmet. Kedveltem, és nem volt különösebb bajom az 1988-as második részével sem, de még az 1991-ben készített harmadik részével is elvoltam a hibáival együtt. A negyedik részénél, ami 1992-ben készült, azt hittem, hogy nem lesz lejjebb, de ez a mostani film bebizonyította, hogy mindig lesz. Ennyire pocsék filmhez jó ideje nem volt már szerencsém, és az kimondottan fájó, hogy pont egy újabb Critters filmnél kell ezt írnom.
Nálunk Magyarországon a Rémecskék első négy része jelent meg, és ha nem is lett egy meghatározó horror-vígjáték széria, de még itthon is megtalálta azt a közönségét, akik a négy rész közül legalább egyet láttak vagy kedveltek. Hollywood a folyamatosan növekvő ötlethiányok miatt közkedvelten szeret visszanyúlni olyan filmekhez, amik annak idején ismertek voltak, és akár még egy több részes széria is kerekedett belőlük. Kezdetben, mikor meghallottam, hogy 2019-ben újra előveszik gyerekkorom vérengző kis űrsünjeit, nem sok jóra számítottam, hisz azt már hallani lehetett egyes fórumokon, hogy az első rész költségvetésének (ami kb 2 millió dollár volt 1986-ban!) a feléből hozzák majd össze. Intő jel volt ez, de azért három dolog miatt mégis bizakodtam.
Az első, hogy végre nem úgy nyúlnak vissza egy régi szériához, hogy remake-elni akarják azt, hanem egy új történettel folytatják, ami, ha nem is szorosan, de kapcsolódik az előtte készített négy részhez. A második dolog, ami miatt reménykedtem abban, hogy nem egy szörnyűséghez lesz szerencsém, hogy visszatér az első Rémecske filmben szereplő Dee Wallace színésznő (bár azt nem tudtam még, hogy mekkora szerepkörben fogom újra látni itt). A harmadik és egyben utolsó reményem a filmmel kapcsolatban, hogy talán engem is magával fog ragadni az a fajta retro hangulat, ami mindig utolér, ha újranézem az első vagy akár a második részét a Rémecskéknek. És, hogy mi valósult meg ezekből a reményekből a film után? Nos, semmi!
Talán még maga a film első húsz-harminc perce képes volt lekötni a figyelmemet (és azért is csak, mert itt még található volt egy-két apróbb utalás az alapfilmre), de ezek után azt vettem észre, hogy kimondottan untat a történet. Vagyis inkább az a valami, amit a forgatókönyvíró történetnek szánt. Sajnos nemcsak a film történetében található ordas butaságok teszik szinte teljes mértékben élvezhetetlenné a Rémecskék támadása-ot, hanem szinte minden más is.
Színészi játékot még említeni sem mernék (még a fentebb említett szebb napokat is megélt Dee Wallace sem erőltette meg magát, bár azért sok játékideje nem is volt), szinte a legtöbb karakter végtelenül irritáló és pocsék. A kedvenc kis űrsünjeim is sok esetben kimondottan gyengén szerepelnek. Kinézetük – hiába a korszerű technika – meg sem közelíti az első résznél látottakat (és sajnos nem pozitív irányba). A rendező, a vágó, az operatőr, de még a zeneszerző sem állt a helyzet magaslatán.
Senkinek sem ajánlanám szívesen eme förmedvényt, mert számomra másfél órányi szenvedést okozott. Ennél még nem keresve is talál a néző jobb és szórakoztatóbb filmeket.
