Közösség

Vélemény:

 

78 Sikoly

(2022)

Sikoly

 
dandelion1983   2022.12.04 18:52
1

Csak az első részt láttam a Sikoly-sorozatból, de azt nagyon szerettem. Már jó pár éve nem nagyon nézek horrort, de gondoltam, most teszek egy próbát. Hiba volt. Maga a sztori is annyira kiszámítható volt, minden logikát nélkülözött. Nem volt értelme szinte semminek sem, a szereplők sorban hozták a hibásabbnál hibásabb döntéseket. A színészi kvalitásuk konvergált a nullához, még szerencse, hogy pár régi szereplőt visszahoztak, akik legalább játszani tudnak, mert logikailag nagyon ők sem illettek bele a képbe. Némely jelenet annyira abszurd a filmben, hogy inkább nevetségessé vált az egész, mint hogy félelmet keltő lett volna. Pedig én nagyon tudok rettegni az ilyen filmek alatt, korábban soha nem kellett horroron nevetnem. Csodával határos módon nagyon sokan túlélnek olyan sebeket, amik szinte halálosak, így ahogy haladunk előre az időben, egyre szürreálisabb élmény a film. Már nem emlékszem jól az első részre, de nem rémlik, hogy ennyi hibája lett volna, vagy csak én lettem közben túlságosan felnőtt.