Közösség

Vélemény:

 

72 Túlélés a farkasokkal

(2007)

Túlélés a farkasokkal

 
Dorkateo   2024.11.01 23:10
0

Úgy nézd a filmet, hogy 2008-ban egy nyomozás után kiderült, hogy Misha kitalálta az egész történetet. Katolikusként élt Belgiumban a szüleivel, az apja ellenálló volt a németekkel szemben, de elfogták, és kínzás hatására elárulta társait. Mishát a nagyszülei nevelték fel, és egész gyerekkorában gúnyolták árulóvá lett apja miatt. Elméje megzavarodott, és kitalált egy másik életet magának, amit aztán Amerikában könyvként, majd filmként is eladott, majd a kiadóját beperelte 22 millió dolláros haszonért. Ezután kezdtek nyomozni utána, és kiderült a valódi története. Azt, hogy az elméje megzavarodott, és átköltötte az életét, érthető. Hogy ebből komoly anyagi hasznot húzott, az természetesen elfogadhatatlan. Ma szegényen él, de állítja, hogy lélekben ő átélte mindezt.