A többszörösen hasadt személyiség nagyon kedvelt téma az írók és a filmkészítők körében is. 1992-ben még nem volt annyira elcsépelt, mint manapság, ennek ellenére nem tartom igazán jó filmnek. Brian De Palma maga írta a forgatókönyvet, talán ezért is lett gyengébb, mint például a „Carrie”. Szokásához híven jeleneteket „kölcsönöz” más híres filmesek munkáiból; a nagy kedvenc Hitchcock, gondoljunk csak a tóban lassan elmerülő autó látványára. Jól választotta ki a főszereplőt John Lithgow személyében, aki egyszerre öt különböző személyiséget alakít. A magyar szinkron érdekes megoldása, hogy dr. Nix, az apa hangja nem Kovács Istváné, hanem Juhász Jácintot lehet hallani. Ahogy említettem, Lithgow nagyon jó, de ugyanezt nem lehet elmondani Jennyről és Jackről (Lolita Davidovich, Steven Bauer), alakításaikban nem működik a kémia, csak élő bábokat láthatunk a szerepükben. Azt ajánlom, hogy senki se törje össze magát, hogy megnézhesse ezt a filmet, mert nem éri meg.
A többszörösen hasadt személyiség nagyon kedvelt téma az írók és a filmkészítők körében is. 1992-ben még nem volt annyira elcsépelt, mint manapság, ennek ellenére nem tartom igazán jó filmnek. Brian De Palma maga írta a forgatókönyvet, talán ezért is lett gyengébb, mint például a „Carrie”. Szokásához híven jeleneteket „kölcsönöz” más híres filmesek munkáiból; a nagy kedvenc Hitchcock, gondoljunk csak a tóban lassan elmerülő autó látványára. Jól választotta ki a főszereplőt John Lithgow személyében, aki egyszerre öt különböző személyiséget alakít. A magyar szinkron érdekes megoldása, hogy dr. Nix, az apa hangja nem Kovács Istváné, hanem Juhász Jácintot lehet hallani. Ahogy említettem, Lithgow nagyon jó, de ugyanezt nem lehet elmondani Jennyről és Jackről (Lolita Davidovich, Steven Bauer), alakításaikban nem működik a kémia, csak élő bábokat láthatunk a szerepükben. Azt ajánlom, hogy senki se törje össze magát, hogy megnézhesse ezt a filmet, mert nem éri meg.