Gru 2010-ben tűnt fel először a mozivásznon, mikor gonosz zseniből jó útra tért, és három árva kislány fogadott apukája lett. Persze a kis sárga segítők, a minyonok már akkor is ellopták a show-t, de az azóta eltelt közel másfél évtizedben Gru és családjának kalandjai trilógiává bővültek, és a minyonok is kaptak önálló spin-off mozikat. Már-már egy jól termelő frachise-ról beszélünk, aminek a 6. etapját üdvözölhetjük.
Igen, Gru sztorija a 4. állomásához érkezett, noha az előző részeket sem a szövevényes történetük miatt szerettük; sokkal inkább a vicces, csetlő-botló karakterek, kellemes humor és a mindig betaláló poénok na és persze a hebehurgya és szuper cuki minyonok őrültködései miatt. A jól bevált receptre ráérzett az első és más rész rendezése után újra visszatérő Chris Renaud is, aki a negyedik részre teljesen elengedte a gyeplőt, mindent alárendelt a humorfaktornak, a tulajdonképpeni cselekménnyel azonban vajmi keveset törődött.
Gru éppen az Anti Gonosz Liga kötelékében kapcsolja le Maxim La Mall szupergonoszt, aki történetesen régi osztálytársa. La Mall bosszút esküszik Gru ellen, és nem sokkal később megszökik a börtönből. Gru pánikba esik, és családját féltve a Liga tanúvédelmi programjának keretében egy messzi kisvárosba költöznek, és álnéven próbálják megjátszani, hogy ők mindössze egy átlagos család. Közben Gru egy új(nak beállított) nehézséggel küzd: megpróbál jó apja lenni a Lucyval közös kisfiának. Ez a szál gyakorlatilag az első részből lett importálva azzal a különbséggel, hogy ott a három kislány küzdött azért, hogy Gru megszeresse őket, itt pedig Gru igyekszik a kisfia kedvében járni. De a második és harmadik részen is végigvonult az a szál, hogy Gru jó apa szeretne lenni; ennek ellenére okoznak néhány vicces percet Gru és csecsemő fiának közös jelenetei.
A szomszéd mintacsalád lánya pedig felismeri Gruban a korábbi szupergonoszt, és mivel titokban ő is hasonló ambíciókat dédelget, zsarolással ráveszi Grut egy kis gonoszkodásra.
Néhány minyonból szuperhőst csinálnak, bár ők sajnos nem sok vizet zavarnak.
Lucy fodrászkodni próbál, kevés sikerrel.
Margot, Edith és Agnes pedig csak néhány pillanatra tűnnek fel, érdemi szerepük nincs.
Szóval sok cselekményszál fut párhuzamosan, amik vagy nem futnak össze sehol, vagy egyszerűen elsikkadnak. A sokféle ötletet nem sikerült egy homogén sztorivá összegyúrni, aminek következtében a vetítőtermet elhagyva pár poént leszámítva gyakorlatilag semmit nem lehet felidézni a rajzfilmből.
Összességében a Gru 4 vicces jelenetek lazán összefüggő egymásutánja, mely megnevettetni képes, de nem marad emlékezetes. Különösen a kisebb gyerekek számára kiváló szórakozás lehet, de kétségkívül a franchise eddigi legfeledhetőbb darabjáról van szó.

73 Gru 4 (2024)
animáció | családi | kaland | vígjáték
SkyShowtime (2025.02.10.)
Hét év kihagyás után a szeretett szupergonoszból lett Anti Gonosz Liga-ügynök izgalmas visszatérést tesz a sorozat legújabb részében, és egy merész, kegyencekkel teli kalandba... több»
Szereplők: Steve Carell, Will Ferrell, Sofía Vergara, Kristen Wiig, Joey King