Ezzel együtt három munkáját láttam Jaco van Dormael belga filmrendezőnek, szerencsére ezt nem elsőként, mert, ha így lett volna, biztos, hogy nem nézek tőle több filmet. A másik kettő („És a nyolcadik napon...”, „Mr. Nobody”) viszont tetszett. Ez nem, mert össze-vissza szabdalt irreális történet, a folytonosság állandóan meg van szakítva, a néző rákényszerül puzzle darabkákból összerakni a filmet, ami hol sikerül, hol nem. Nagyon érződik az elsőfilmes rendezők túlzott akarása, mindent meg akarok mutatni, ami bennem munkál. Felváltva, tetszőlegesen összedobált sorrendben láthatjuk Thomas (csúfneve: Van tyúkleves) életének mozzanatait, aki identitás zavarban él; azt hiszi, hogy a szülőotthonban kiütött tűz miatt őt elcserélték Alfréddal, a szomszéd csecsemőjével. Újszülött kor, gyerekkor, felnőtt évek és idős életkor állandóan keveredik a filmben, talán előírás volt a lineáris elbeszélés tiltása. Tipikus művészfilmes megközelítés és ábrázolás, ami esetemben nem jött be. A rendező kedvelt színésze a valószínűleg Down-kóros Pascal Duquenne, akinek a játéka annyira megtetszett a direktornak, hogy egy következő filmjében főszerepet bízott rá. A napi minimum egy film megnézése között elment, de újrázás szóba sem jöhet!
Ezzel együtt három munkáját láttam Jaco van Dormael belga filmrendezőnek, szerencsére ezt nem elsőként, mert, ha így lett volna, biztos, hogy nem nézek tőle több filmet. A másik kettő („És a nyolcadik napon...”, „Mr. Nobody”) viszont tetszett. Ez nem, mert össze-vissza szabdalt irreális történet, a folytonosság állandóan meg van szakítva, a néző rákényszerül puzzle darabkákból összerakni a filmet, ami hol sikerül, hol nem. Nagyon érződik az elsőfilmes rendezők túlzott akarása, mindent meg akarok mutatni, ami bennem munkál. Felváltva, tetszőlegesen összedobált sorrendben láthatjuk Thomas (csúfneve: Van tyúkleves) életének mozzanatait, aki identitás zavarban él; azt hiszi, hogy a szülőotthonban kiütött tűz miatt őt elcserélték Alfréddal, a szomszéd csecsemőjével. Újszülött kor, gyerekkor, felnőtt évek és idős életkor állandóan keveredik a filmben, talán előírás volt a lineáris elbeszélés tiltása. Tipikus művészfilmes megközelítés és ábrázolás, ami esetemben nem jött be. A rendező kedvelt színésze a valószínűleg Down-kóros Pascal Duquenne, akinek a játéka annyira megtetszett a direktornak, hogy egy következő filmjében főszerepet bízott rá. A napi minimum egy film megnézése között elment, de újrázás szóba sem jöhet!