Az Insidious legújabb fejezete pontosan az, amit gondolsz. Pár jumpscare, pár ijesztő arc, gyenge családi dráma, felejthető konfliktus. Szomorú, mert a film első fele tele volt izgalmas és egész mély pillanatokkal. Egy széteső család, mely múltbeli trauma feldolgozására képtelen, egy pánikrohamos apa, aki nem találja a hangot fiaival, egy instabil 20 éves, aki életében először hagyja ott a családi fészket. Rengeteg érdekes terület lenne itt mindenféle trauma feldolgozására és annak manifesztációjára. Azonban az Insidious kb. kidobja az ablakon a drámát, és random pokolfajzat démonokat dob be, amik tényleg csak ijesztgetések miatt vannak. A felsorolt trauma kibontatlan marad, és nem egy érdekes metaforát kapunk, mint mondjuk egy Mike Flanagan-filmben, hanem egy totál semmilyen lezárást. A film még a művészi vonalat, melyet a 20 éves srác képvisel is fél integrálni, nehogy már a nézők egy kicsit is használják az agyukat. A film talán egyetlen üde színfoltja főszereplőnk lakótársa, egy furcsán nyitott lány, mely egyszerre viszi a hátán a comic relief és a magyarázó szerepét. Kicsit ki is lóg, mert minden más szereplő totál depressziós, olyannyira, hogy azt hittem, a film egy csavart épít vele. De aztán rájöttem, annyira nem okos ez a rendező.
Az Insidious legújabb fejezete pontosan az, amit gondolsz. Pár jumpscare, pár ijesztő arc, gyenge családi dráma, felejthető konfliktus. Szomorú, mert a film első fele tele volt izgalmas és egész mély pillanatokkal. Egy széteső család, mely múltbeli trauma feldolgozására képtelen, egy pánikrohamos apa, aki nem találja a hangot fiaival, egy instabil 20 éves, aki életében először hagyja ott a családi fészket. Rengeteg érdekes terület lenne itt mindenféle trauma feldolgozására és annak manifesztációjára. Azonban az Insidious kb. kidobja az ablakon a drámát, és random pokolfajzat démonokat dob be, amik tényleg csak ijesztgetések miatt vannak. A felsorolt trauma kibontatlan marad, és nem egy érdekes metaforát kapunk, mint mondjuk egy Mike Flanagan-filmben, hanem egy totál semmilyen lezárást. A film még a művészi vonalat, melyet a 20 éves srác képvisel is fél integrálni, nehogy már a nézők egy kicsit is használják az agyukat. A film talán egyetlen üde színfoltja főszereplőnk lakótársa, egy furcsán nyitott lány, mely egyszerre viszi a hátán a comic relief és a magyarázó szerepét. Kicsit ki is lóg, mert minden más szereplő totál depressziós, olyannyira, hogy azt hittem, a film egy csavart épít vele. De aztán rájöttem, annyira nem okos ez a rendező.