Sang-ho Yeon filmje inkább sci-fi, mint akció, abból is az a fajta, amely filozofikus és morális felvetéseivel járja körbe a kérdést: mi tesz bennünket emberré? A műfaj eme állandóan visszatérő motívumára épül fel a cselekmény. Az elején és a végén két remekbe szabott akciójelenetet láthatunk, amelyek látványos keretet adnak a valódi mondanivalónak. A látvány elképesztően profi, a belső és külső helyszínek egyaránt kifogástalanul el lettek találva, a CGI pedig méltó vetélytársa hollywoodi blockbusterekben látottaknak. Szépen megidézi a Szárnyas fejvadász, az Én a robot vagy az Ex machina világát, mégis egészen egyedi hangulata van, ami vagy elragad még az elején, vagy nem. A színészi játék lehet kissé furcsa európai szemmel, de egy részük nem a jellegzetesen túlzó ázsiai gesztikuláció eredménye, hanem a történet és a forgatókönyv követeli meg a karakterektől. Túlságosan mélyen nem megy bele a felvetett kérdések megválaszolásába, sőt néhányat egyszerűen megválaszolatlanul hagy. Érzelmes, de nem érzelgős, viszont egy kicsivel mélyebbre is merülhettek volna a felvetett koncepcióban, mert így nem igazán tudtam hová tenni. Egyszer mindenképp érdemes megnézni.