Közösség

Vélemény:

 

70 Szádra ne vedd

(2024)

Ezt a filmet érdemes szánkra venni a mozipénztáraknál!

 
mozinaplo   2024.09.12 13:50
1

Kifejezetten jó adaptáció lett a Szádra ne vedd! Ugyan néhány dolgot megváltoztattak, például bekerült egy hangsúlyos párkapcsolati dráma, ami az eredetiben azt hiszem, nem, vagy nem ennyire volt jelen, illetve egy ponton teljesen más irányba terelik a történetet, így azoknak is tud újat mutatni, akik látták A látogatást. McAvoy alakítása mindenképpen kiemelendő: uralja a vásznat, és az ő karakterének laza humora miatt az amerikai verzió kicsit lazább hangvételű. Persze a feszültség továbbra is ott van, de főként a film vége miatt nem annyira sötét, noha meglehetősen bizarr lezárást kapott, amit egyáltalán nem láttam előre. Összességében A látogatást valamivel jobbnak érzem, de elképzelhető, hogy ha fordított sorrendben láttam volna őket, másképp vélekednék. Az biztos, hogy a Szádra ne vedd egy nagyon jól sikerült adaptáció, amire a thrillerek kedvelői bátran beülhetnek hétvégén. Ráadásul a szinkron is teljesen rendben van: Hevér Gábor, ahogyan már megszokhattuk tőle, kiválóan hozza McAvoyt, és Zámbori Maya is jól teljesít a kislány szerepében, ami pedig a magyarítások egyik nem éppen kiemelkedő pontja szokott lenni.