Nem szeretném ismételni mások gondolatait, csak pár apró adalékot említenék, amit én láttam: jó lett volna egy a középkori japán hangulatba autentikusan bevezető főcím, ennek sem a zenéje, sem a mostanában divatos, szürreál-misztikus, számítógép alkotta képi világa nem illett a történethez.
Nem éltek eléggé az alkotók a hagyományos japán zene adta lehetőségekkel, pedig ha ők megszólaltatják a dobokat, az megrendítő erejű tud lenni.
A CGI is kicsit műanyag ízűvé tette a látványt, én szívesebben láttam volna szép tájfotózást, amiben az operatőr is kiélheti magát, de ezeket a hiányokat ellensúlyozták a kosztümök, a szépen komponált történetkövetés és a jól megválasztott színészek.
Cosmo Jarvis játékában én nagyon éreztem a feltörő dinamizmust és életerőt, számomra hitelesebb kormányos volt 1600-ból, mint az elegáns Chamberlain.
Hiroyuki Sanada jól hozta a címszerepet, de nekem Tadanobu Asano vitte a prímet az áruló hűbéres komplex karakterében, remek volt.
Megértem a Marikót játszó szépséges Sawai körüli rajongást, de ami engem nagyon megfogott, az a trónörökös anyját alakító színésznő arca és hangja (eredetiben), lehet, miatta fogom egyszer újranézni a sorozatot.
Nem szeretném ismételni mások gondolatait, csak pár apró adalékot említenék, amit én láttam: jó lett volna egy a középkori japán hangulatba autentikusan bevezető főcím, ennek sem a zenéje, sem a mostanában divatos, szürreál-misztikus, számítógép alkotta képi világa nem illett a történethez. Nem éltek eléggé az alkotók a hagyományos japán zene adta lehetőségekkel, pedig ha ők megszólaltatják a dobokat, az megrendítő erejű tud lenni. A CGI is kicsit műanyag ízűvé tette a látványt, én szívesebben láttam volna szép tájfotózást, amiben az operatőr is kiélheti magát, de ezeket a hiányokat ellensúlyozták a kosztümök, a szépen komponált történetkövetés és a jól megválasztott színészek. Cosmo Jarvis játékában én nagyon éreztem a feltörő dinamizmust és életerőt, számomra hitelesebb kormányos volt 1600-ból, mint az elegáns Chamberlain. Hiroyuki Sanada jól hozta a címszerepet, de nekem Tadanobu Asano vitte a prímet az áruló hűbéres komplex karakterében, remek volt. Megértem a Marikót játszó szépséges Sawai körüli rajongást, de ami engem nagyon megfogott, az a trónörökös anyját alakító színésznő arca és hangja (eredetiben), lehet, miatta fogom egyszer újranézni a sorozatot.