Mondhatni, nagy rajongója vagyok Simone Biles-nak, ahol Ő megjelenik, és vetíti valamelyik csatorna, azt a sportrendezvényt mindig megnézem, és drukkolok, szurkolok neki, mert elképesztő sportolónak tartom, hihetetlen, amit művel azzal a csöpp kis testével gyerekkora óta.
A 2024-es párizsi olimpiát is nagyon vártam, tűkön ültem, mikor kezdődik már végre, láthassam Őt, és reménykedtem, hogy minden rendben legyen vele a legutóbbi „feladott” olimpia óta.
A (most már) 4 részes sorozatból sok mindent megtudhattunk róla, szeretett teljes családjáról, múltjáról, jelenlegi életéről, versenyeiről, belső lelki csatáiról, megéléseiről, és híres NFL-es férjével való házasságáról, támogatásáról.
Ember legyen a talpán, aki nem tátott szájjal nézte hihetetlen gyakorlatsorait, micsoda erő rejlik ebben a picike izmos testben még így 27 évesen is, aki ilyen idősen már az „öregek” táborát erősíti.
Van ebben a kis teremtésben még szufla, megannyi új saját nevével fémjelzett gyakorlatsor, mozdulat, csak győzze még a sérült lába, és a lelke ezen terheket a jövőben is.
De ha mégis visszavonuláson gondolkodna, azt is megértjük mi, rajongók, hiszen „kiszolgálta" már a nagyérdeműt, de legfőképp saját magát... nincs már mit bizonyítson.
Visszavárunk még, Simone Biles...!
Mondhatni, nagy rajongója vagyok Simone Biles-nak, ahol Ő megjelenik, és vetíti valamelyik csatorna, azt a sportrendezvényt mindig megnézem, és drukkolok, szurkolok neki, mert elképesztő sportolónak tartom, hihetetlen, amit művel azzal a csöpp kis testével gyerekkora óta. A 2024-es párizsi olimpiát is nagyon vártam, tűkön ültem, mikor kezdődik már végre, láthassam Őt, és reménykedtem, hogy minden rendben legyen vele a legutóbbi „feladott” olimpia óta. A (most már) 4 részes sorozatból sok mindent megtudhattunk róla, szeretett teljes családjáról, múltjáról, jelenlegi életéről, versenyeiről, belső lelki csatáiról, megéléseiről, és híres NFL-es férjével való házasságáról, támogatásáról. Ember legyen a talpán, aki nem tátott szájjal nézte hihetetlen gyakorlatsorait, micsoda erő rejlik ebben a picike izmos testben még így 27 évesen is, aki ilyen idősen már az „öregek” táborát erősíti. Van ebben a kis teremtésben még szufla, megannyi új saját nevével fémjelzett gyakorlatsor, mozdulat, csak győzze még a sérült lába, és a lelke ezen terheket a jövőben is. De ha mégis visszavonuláson gondolkodna, azt is megértjük mi, rajongók, hiszen „kiszolgálta" már a nagyérdeműt, de legfőképp saját magát... nincs már mit bizonyítson. Visszavárunk még, Simone Biles...!