Nő az udvaron

Abszolút nem horror, ilyen alacsony költségvetésű agymenés; fogalmam sincs, miről szólt.

Teljesen nézhető kis tucathorror. Egyszerű, olcsó, kevés színészes mű, tipikus családi trauma témakörben. Nagyjából kitalálható, mi történik itt, nagy meglepetésekre nem érdemes számítani. Annyit mondhatok csak, hogy ha nem bírod az idegesítő gyerekeket, akkor nincs értelme erre beülni, mert a forgatókönyv jelentős része abból áll, hogy anyuka ordít a rakoncátlan gyerekének. Most kicsit savazom a filmet, de az igazat megvallva teljesen oké volt. Megvolt a feszültség, megvoltak a jumpscare ijesztések, és a milliónyi fény-árnyék ijesztés. Amolyan komfortsztorinak mondanám ezt, mert kb. azzá vált a Blumhouse, de legalább most nem egy ijesztő medencéről forgattak filmet. Danielle Deadwyler meg tényleg komolyan vette a szerepét, és a semmi karakterét meglepően szépen tágította többdimenziós figurává, az elkeseredés és megbánás szépen megjelent az arcán, és ezzel már kimagaslik a film más, olcsó horrorfilmek közül. Nyilván, ha dönteni kell, hogy ezt vagy a Sinnerst vagy a Nosferatut nézd meg, akkor ejteném, de egy kedd estére jó kis mozi.

A szokásos, felejthető, egyszernézős komforthorror. A kedvenc műfajom. Az tetszett, hogy a film jó része világosban játszódik. Az viszont nem, hogy totál zavaros a történet, és ha az unalmas részekre nem figyelsz oda, nem is áll össze. Év végén találgatni fogom majd, hogy mi volt ez, és hogy tényleg láttam-e egyáltalán, de így szerda estére rendben volt.

Nem egy pörgős horror. Igazából nem is horror, hanem valami pszicho agymenés. Annak örültem, hogy a tudathasadásában fészkelődő nő végre átlépett a tükörországba, mert így egy második résznek is adtak lehetőséget. Persze a gyerekekkel való bánásmód nem volt túl szimpatikus. Gettó stílusúra formálta a filmet...