Mivel a sorozatot néztem meg először, így ahhoz viszonyítom. A sorozat látványosabb, érzelmesebb, a szereplői sokkal jobbak, helyesebbek. De mivel maga a történet jó, így érdemes a filmet is megnézni.
Ezt a filmet nem az alakítások, és nem is a párbeszédek miatt fogjuk szeretni, ugyanis egyik sem méltó említésre sem, az effektek azonban korrektek (a démon-kutya például zseniális), és az olyan poénok, mint C. C. H. Pounder esete az ajtóval, kicsit feledtetni tudják a dramaturgiai hiányosságokat. Alapvetően egy pörgős fantasy, némi tiniromantikával vegyítve. Nem váltja meg a világot, de egyszer nézhető.
Ez így volt rendben, nagyon tuti főleg a karakterek tetszettek nagyon. Ennél a filmnél nincs semmi, amit negatív élménynek fel tudnék hozni. Fantasztikus volt minden jelenet benne és lélegzetelállítóan formázták meg a történetet.
Egyszer meg lehet nézni a filmet, mert végül is volt egy története, de sok elvarratlan szál maradt benne. Tudom olvassam el a könyvet.
Rejtély számomra, miért rajongtunk régen annyira ezért a filmért. Egy maradandó színész sincs benne, a történet pedig eléggé zavaros és foltos. Olykor vontatott és lassú is. A tipikus tini szerelmi szál ebben is benne van persze. Valószínű, ez a kulcsa a népszerűségének. A zenék viszont kifejezetten tetszettek.
Nagyon szerethető film, már többször is megnéztem. A téma nagyon jó. Simán el tudom képzelni, hogy valóban egy ilyen világban élünk. A szereplők is illettek a könyvben leírtakhoz, tehát csillagos 5ös.
A film nagyon tetszett. Végig izgalomban tartott és nagyon drukkoltam a szerelmi szál dicsőségéért, de a vége sokkolt. Gondolom aki olvasta a könyvet, annak nem volt meglepő fordulat. Tetszett az alaptörténet az árnyvadászokkal meg a dolgaik bemutatá... Több
Remek film. Szenvedélyes, és izgalmas, ezenfelül felfokozott érzelmi világgal rendelkezik. A szerelemmel kapcsolatban sem ismer határokat, van benne szinte minden, a homoszexualitástól kezdve, szerelmi háromszögön át, családi összeköttetésekig. Nem f... Több
Tulajdonképpen izgalmas lehetne a film . Gazdag antáziavilággal és saját mitológiájával . A csatajeleneteket csak a romantika és érzelmi vergődések szakítják félbe . De szerintem lehetett volna jobb is. A színészi játék sem fogott meg igazán.
Szerintem egy remek film,izgalmas,érdekes.Nem gyakran vannak a film középpontjban démonvadászok.Valamiért annyira alkonyatos az egész film,de ennek ellenére nézhető.Lilly Collins remekül játssza a főszerepet.
Habár jobb volt a film, mint amire számítottam, nem volt több egy esti szórakozásnál. Nem tudta elérni, hogy a moziból kilépve gondolkozzak rajta, és nem juttatta az eszembe magát egy-egy apró mozzanatával. Ahogy elhagytam a termet, elhagytam a filmet is.
Misztikus sci-fi a javából. Izgalmas és látványos, a kategória kedvelőinek tetszeni fog. Egy egyedi hangulata van a filmnek , és minden szereplő egy-egy egyedi karakter. Érdemes megnézni, nekem tetszett.