Imádlak utálni

Igazából kínos ez a vígjáték, mert annyira gyenge és közönséges a ráöntött cukormáz ellenére is, hogy kifejezetten égő mindenkire nézve, aki részt vállalt benne. Sydney Sweeney, a cickó királynő kiteszi, amit tud, Glen Powell meg a kocka hasát, és ennyi. A poénok gyengék, a sztori meg egybites. Megerőltethették volna magukat egy jobb történettel és ízlésesebb, egyedibb humorral, vagy legalább olyannal, ami nem ordenáré. Will Gluck nem éppen a minőségi rendezésiről híres, és most sem tudott kitörni a gagyiból.

Várok már egy ideje egy szellemes vígjátékra, és azt hittem, végre összejön, de az Imádlak utálni annyira semmitmondó, üres és sablonos, hogy tipikusan két csillagos produkció csupán. Az egész arra megy rá, hogy a kockahasú macsót és a kebelcsoda Sweeney kisasszonyt csodáljuk, ahogy nagyon szellemesnek tűnnek. De nem azok. Az alpáriság csak ráadás a sok meztelenkedéssel. Mondanám, hogy a lazulni vágyó, romantikát akaró vígjáték fanok kedvelni fogják, de valójában csak akkor fogják, ha az ízlésüket félreteszik.

Önmagában lehet jó egy vígjáték akkor is, ha felszínes, de ha felszínessége mellett még humorban is gyenge, akkor a végeredmény nem lehet jobb közepesnél. Ez a baj ezzel a filmmel. Szép emberek, kisportolt hapsik, csinos nők szerepelnek benne, de az egész alapsztori borzasztóan klisés és gyenge, miközben túl sok vicces helyzetet sem kapunk. A film elején a WC-ben nadrágját vízzel lelocsoló fiatal már megvolt sok más filmben is. A nadrágba került pók miatt pucérra vetkőző főhős pedig nem annyira vicces. Az egymás fenekének balfék fogdosása pedig alpári és mesterkélt. Ahogyan sajnos az egész is úgy, ahogy van. Elég sok dolog hiányzik ebből a vígjátékból, de leginkább a jó sztori és a jobb színészi játék. Úgy tűnik, hogy pusztán kigyúrt macsókkal és bombázókkal még nem lesz garantált minőség, kell a jó forgatókönyv, eredeti történet, minőségi rendezés és leginkább az átlag feletti színészi teljesítmény (vagy legalább több szájukba adott poén). Egy mozijegy árára még így is elmegy. Egyszer. Max.

Nos gyerekek, az elején azt mondtam, hogy hű, de sz*r film, atyaég, aztán elkezdett összeállni a kép a mindenütt elhelyezett jelekből, hogy amit látunk, az egy Bill Sexpir feldolgozás (Sok hűhó semmiért). Falakon, könyvgerinceken meg mindenféle rando... Teljes kritika