Hallo, Isten? Én vagyok az, Margaret!/Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret

Nagyon cuki, meg minden, de nem ilyen, magamfajta felnőtt férfiakhoz szól.

Felnövős film, amiben a kis Margó az apukája (vicces módon a mi Teller Edénk az Oppenheimerből, azaz a nem különösebben matyóhímzés arcú Benny Safdie) előléptetése kapcsán váratlanul a kertvárosias New Jersey-be költözik akaratán kívül anyuval (a még... Több mindig lenyűgözően természetesen játszó Rachel McAdams alakításában) és persze apuval a festői új york-i betondzsungelből. Itt aztán minden megtörténik vele, ami egy rendes amerikai felnövős filmben meg szokott, röpködnek a klisék és a közhelyek. A mellnövésüket árgus szemmel figyelő, titkos klubozós osztálytársnők meg minden egyéb sületlen tartalom nagy mennyiségben követi egymást. Valahol húsz percnél majdnem fel is adtam méltósággal, mert akkor nagyon úgy állt a dolog, hogy egy agyzsugorító tinilány filmbe csöppentem, de aztán továbbengedtem a 29. perc környékéig, ahol hirtelen rájöttem, hogy több lesz itt ennél. És valóban, kibővült a repertoár az anyuka fejlődéstörténetével meg egy kis (nem is olyan kis) vallásügyi szállal. Jók voltak a témafelvetések a zsidó és keresztény apósanyósokkal, az eszemkás szuperanyának való megfelelési késztetéssel, stb. stb., de végül nem kerekedett ki ezekből semmi különösebb durranás, kaptunk mindenre nem túl markáns, semmiképp nem emlékezetes vagy figyelemreméltó, de megnyugtató megoldásokat, hogy aztán megérkezzünk egy felettébb sablonos finisbe. Volt benne potenciál, de nem sikerült kellőképpen kihozni. Egynek jó volt, de maradt bennem hiányérzet. Mértékkel fogyasztható.

Nem értem ezeket a magas pontszámokat. Lehet, hogy a lányoknak jobban tetszik, de fiúként borzasztóan unalmas volt, egyáltalán nem volt se érdekes, se vicces.

Tetszett, hogy nem igazán láttam még ehhez hasonlót, de valahogy engem egyszerűen nem fogott meg így utólag.