A bűnös

Nem azt kaptam, amit vártam, de kellemesen csalódtam. Ritkán látni egyszereplős, érdekfeszitő, képzelgős, gondolkodtató filmet. Mindent a képzeletre hagy, és ez jó. Megvalósítás jó, színészi játék jó, film hossz pont jó. Ajánlom. Ui.: nem lehet könnyű a diszpécsereknek sem.

Nálam ez a film 4/5 csillag, lássuk is hogy miért: Egyedi filmről beszélünk. Egyébként a film NEM thriller, hanem KRIMI. De a krimikből is, aki klasszikus vizuális krimi-élményt keres, annak nem ez lesz a kedvenc filmje. Olyannyira, hogy ez a film va... Teljes kritika

Ez a film azért erős és azért annyira jó, mert gyakorlatilag egy ember arcát látjuk másfél órán át. Itt van szükség, és itt tud kiteljesedni legjobban a vizualitás, mégpedig aképpen, hogy képeket lát az agyunk, holott csak hangokat hallunk. Minden rá... Többnk van bízva, minden, amit a segélyhívó operátor beszél a betelefonálóval, azt mi úgy képzeljük el, ahogy csak akarjuk. Nekem nagy fordulatot hozott az, hogy az első órában még mást gondoltam a cselekmény valódi lefolyásáról, a szereplőkről. Ám ahogy ez a skandináv krimikhez méltó, ilyenkor megpörgetik a bugó csigát, és olyan részleteket dobnak be, amitől felkapjuk a fejünk. Fenntartja az érdeklődést, az izgalmat, és erre képes kizárólag verbális úton. Gustav Möller első rendezése, és nagyon ígéretes, kreatív. Reméljük, sok hasonló és egyre jobb filmmel fog majd előállni. 13 nap alatt forgatták le, és további 8 hétig vágták, azért ez valljuk be, nem rossz! :)

Na igen. Kamarafilm, ami egyszemélyes, és így is levesz a lábamról. Persze, mint mindenben, lehetne jobbat is kapni, de... Nem kritizálok, hiszen egy elsőfilmes rendezőtől ez szinte tökéletes. Nem robbant, csak pukkant, de azt hatalmasat.

A bűnös egy tipikusan olyan film, aminek az előzetese alapján nem érez késztetést az ember, hogy azonnal rohanjon a moziba. Én is úgy voltam vele, ha kijön DVD-n majd megnéztem, de a filmről kizárólag pozitív kritikák születtek (nem olvastam őket, cs... Teljes kritika

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Alapvetően nem tartom rossznak a filmet, de a sok ajnározó "műítésszel" sem értek egyet. Jómagam nem igazán éreztem azt, hogy oly nagy feszültség tombolna itt, és hogy fokozatosan izgatottabbá tenné a nézőt a sztori. Nyilván bennem is kezdett mocorog... Többni egy idő után az érdeklődés, hogy mi lesz ebből, de valami miatt mégsem rágtam tövig a körmöm az izgalomtól. Szerintem inkább a "hűvös" északi filmek hagyományát folytatja ez a krimi-dráma (thrillernek nem nevezném), némi lélektani háttérrel megspékelve. Ötletes húzás, hogy a sztori egyetlen légtérben játszódik, amiről már régóta tudjuk, hogy kitűnő terepet szolgáltathat a feszültség megteremtéséhez, és szintén érdekes, hogy jóformán csak a főszereplőt látjuk és halljuk, a többieket - a jelenlévők kivételével - csak halljuk. Úgy vélem, mindez óriási rizikó is, hiszen könnyen bele lehet bukni egy ilyen film elkészítésébe, ha a történet nem tartja fenn az érdeklődést, vagy ha pocsék a színészi játék stb., tehát ez a rendező és a főszereplő számára is óriási felelősség és teher is. A film első fele számomra kicsit vontatott volt, a félidőben majdnem otthagytam, lassan épült fel a sztori, és szerintem ami előny (zárt térben játszódó cselekmény, csak a szereplők hangját halljuk stb.), az bizonyos értelemben véve egyben hátrány is volt. Ugyanis így kevesebb eszköz állt rendelkezésre az alkotóknak a "cselekményesítéshez", vékonyabb a történetszál, mint akkor lehetett volna, ha látjuk is az egészet. Természetesen jó, hogy mindez megmozgatja a néző fantáziáját, viszont szerintem picit izgalmasabbá és bővebbé tette volna a cselekményt, ha mondjuk látjuk, hogy milyen környéken él a házaspár, milyen a házuk belseje stb. Számomra kissé didaktikusnak tűnt az is, ahogyan a házaspár bűnét párhuzamba állították a főszereplő bűnével, ahogyan a történések elvezetik hősünket odáig, hogy szembe merjen nézni a valósággal, és vállalja a felelősséget a tetteiért. Az én értelmezésemben a film egyik mondanivalója az, hogy mindenkinek vannak bűnei, mindenkit el/meg lehetne ítélni valamiért, viszont amennyiben nem ismerjük a körülményeket, téves következtetésekre juthatunk, ahogyan főhősünk is járt, s ahogyan a bíróság is járt volna az ő esetében, ha nem ismeri a teljes igazságot vele kapcsolatban. Ugyanakkor a film szerintem azt a kérdést is boncolgatja, hogy mi a társadalom, a család felelőssége és kötelessége az olyan emberekkel kapcsolatban, akik ön- és/vagy közveszélyesek, meddig terjed az emberek joga a másoknak való segítésben, lehet-e hazudni azért, hogy megmentsünk másokat. Na és persze az is felvetődhet a film kapcsán, hogy kinek/minek hihetünk, és hogy mit hihetünk el másoknak, mi a látszat és mi a valóság, akaratlanul vagy szándékosan nem torzít-e a másik ember, tehát szerintem némileg a világgal szembeni posztmodern kételyek is megfogalmazódnak a történetben. A produkciót nem annyira feszültségteremtőnek, inkább drámainak és megdöbbentőnek tartanám, persze a második félidő már azért az izgalmakat is fokozza, de a döntő momentum szerintem az a főszereplőt és a nézőt is egyszerre "felpofozó" pillanat, amikor kiderül az igazság az emberrablás hátteréről, és megkérdőjeleződik mindaz, amit addig tudni véltünk. Összességében véve nekem valamiért volt/van egy kis hiányérzetem a film kapcsán, és kiválónak nem tartanám, viszont egy erős kamaradarabnak igen, amely fontos kérdésekre keresi a választ, jó dramaturgiai ötletekkel, képi megvalósításokkal, színészi játékkal, időnként humoros megnyilvánulásokkal. A főszereplő némileg nagyképűnek tűnik ugyan, mégis szerethető karakterként tekinthet rá a néző, gyengeségeivel, hibáival, bűneivel együtt is meg lehet őt kedvelni. Érdemes megnézni a filmet, ha túléljük az első felét, a második már szerintem érdekesebb lesz.

A sok lelkendező kritika és vélemény miatt többre, jobbra számítottam. Tisztában voltam azzal, hogy a képi információk szegényessége jellemzi a filmet, valószínűleg ennek az alacsony költségvetés volt az okozója. Az, hogy telefonbeszélgetések viszik ... Többelőre a cselekményt nem igazán újdonság, hiszen már az 1948-as – eredetileg egy 30 perces Lucille Fletcher rádiójáték alapján készített – „Sajnálom, téves szám” című Anatole Litvak-filmben is „főszerepet” játszottak. Az utóbbi években pedig megszaporodott az ilyen jellegű filmek száma, elég ha csak a 2002-es „Fülke”, a 2004-es „Mobil”, vagy a 2013-as „A hívás” jut az eszünkbe. Legutóbbi sikeres darabja ennek a telefon központú mozinak a „Locke” volt, ami szerintem csúcskategóriája a hasonló tematikájú filmeknek. Egyetlen személyre, Asger Holm-ra (Jakob Cedergren, svéd születésű dán színész kiváló alakítása) összpontosít a film, aki utolsó szolgálati napját tölti egy segélyhívó-központban, másnap egy múltbéli esetét kell tisztáznia a Bíróság előtt. A hívások során a feszültség fokozódik, a nézőknek fejben kell összeraknia a fejleményeket, mert vizuális módon semmilyen segítséget nem nyújt ez a monodrámaként is felfogható darab, de a katarzis mértéke esetemben kisebb volt a vártnál. Lehet, hogy az óhatatlanul is torzított telefonhangok nehezebb érthetősége miatt is éreztem ezt. Egyszer izgalommal végignézhető film, de nem értem, hogy miért tartja sok elemzés szenzációsnak, az év kiemelkedő alkotásának.

Annak ellenére, hogy (többnyire) egyszereplős, és egy helyszínen játszódik, nem unalmas. Sok mindent bíz a fantáziára, és emellett azért is jó a kivitelezés, mert így a főhőssel együtt nyomozhatunk, és tudhatjuk meg a valódi történéseket. Egészen más... Több csavarra számítottam, így meglepett, amit kaptam. Nem egy pörgős, látványos akciófilm, de aki szereti az ilyen filmeket, annak ajánlott mindenképp.

Hihetetlenül erős film. A története hamar beszippantja a nézőt pedig maga a tartalomismertetés nem kecsegtetett semmi különlegeset.

Nagyon jó krimi, mindvégig fenntartja a feszültséget, annak ellenére, hogy lényegében egy szereplőt látunk, a többi a képzeletünkre van bízva. Sokkoló és fordulatos. 9/10

Jól felépített, érdekes kamara dráma. Láttam már erősebb alkotásokat is az ilyen egyszemélyes filmek közül (mint például a Locke-Nincs visszaút), de aki bírja a lassabb, akciót nélkülöző filmeket, azoknak mindenképp ajánlott tenni vele egy próbát.

Határozottan meglepett a film és remek bizonyíték arra, hogy nem kell greenbox és a többi parasztvakítás.

Érdekes történet volt. Adott neki egy különlegességet, hogy mindvégig zárt térben voltunk.

Nem is gondolná az ember, hogy ennyire egyszerű eszközök is elegendőek egy jó film elkészítéséhez. Nem várt fordulatok vannak benne, a székbe nyom a történet.