Mad Heidi

Az ilyen típusú paródiafilmek nyelve a szex és az erőszak. Az üzenete pedig a görbe tükör, amit más filmek elé tart. Tarantino és Rodriguez képesek ezen a téren újat és maradandót alkotni, ügyesen kombinálva a stílust, történetet és üzenetet. A Mad Heidinek ez még csak megközelítőleg sem sikerül. Ez nem jelenti azt, hogy nem igényes film, van jó pár vicces jelenet és humorforrás benne, annak ellenére, hogy sokszor látszik, hogy a színészek borzalmasak, az akciójelenetekre pedig elfogyott már a pénz. Ez probléma, hisz ezek a filmek az erőszak megjelenítéséből élnek, és ha nem tudják kivitelezni a jeleneteiket, önmaguk paródiájává válnak. Sajnos a film utolsó felére ez jellemző leginkább. Egy üres, rosszul koreografált, sablonos sztorit kapunk rengeteg humorral és szépen lopott stíluselemekkel. Ennél egy kicsit több kell egy jó filmhez.

Nem szeretem amikor a régi exploitationök stílusát meg hangulatát extra humorral próbálják kiegészíteni. Sokszor egészen elgurul a gyógyszer, itt szerencsére korrekt mértékben kordában tartották a hülyeséget, leszámítva a sajtos sztorit, de abből meg... Több kihoztak néhány elég beteg dolgot, úgyhogy a végére azzal is megbékéltem. Volt itt minden: munkatábor, gladiátor viadal, sajttól zombivá váló emberek, vér és robbanás... És még az effektek is működtek általában, noha volt pár jelenet ami túl gagyin nézett ki. Nem mondom hogy újranézném, de nem bántam meg, ez a jobb poszt-Grindhouse wannabe trash filmek közé tartozik.