Mű szerző nélkül

Kiváló alkotások egyike ez a film, harmadjára is ugyanolyan jó, mint elsőre. A XX. század borzalmaiból építkezik, mély lelki folyamatokkal dolgozik a történet, mely igyekszik kerülni a sablonokat, azonban nem mentes tőlük. Művészfilmnek ezért kevés, ... Többde filmélménynek tökéletes. Az elnyomó hatalmi rendszerek hatással voltak a művészek munkáira, de az egyéni látásmód kibontakoztatásához szabadságra van szükség. Mi számít jónak? A szubjektív értékítéleten, az esztétikai kérdésen túl a saját, megélt, belső emlékek és azokhoz fűződő érzelmek játszanak közre a műalkotás megítélésében. Az elkészülésének pillanatában is. Az alkotó és a létrehozott mű között fennálló viszony egy speciális kapcsolat. Igyekeznek ezt izgalmasan ábrázolni a művész nézőpontjából. Gerhard Richter festő ugyan elhatárolódott a filmtől, a történet, a cselekmény ennek ellenére leláncolja a figyelmet. Nem várt fordulatokat tartalmaz, és a néző is többféle érzelmet él meg a játékidő alatt.

Kicsit félve kezdtem a film megnézéséhez, megriasztott a több mint három órás hossza, de kár lett volna kihagyni, mert nagyszerű élmény volt. Annyi minden van ebben a filmben, hogy szinte felsorolni is lehetetlen. Főhőse Kurt Barnert (Tom Schilling), akinek életét már kisfiú korától követhetjük. A modell Gerhard Richter, a kortárs német képzőművészet leginkább elismert alakja volt, aki első jelentős sikereit a fotorealisztikus festményeivel érte el. A német történelem számos eseményét Kurt sorsán keresztül követhetjük. Apja tanárként kénytelen volt belépni a náci pártba, az eugenetika embertelen alkalmazása miatt elvesztette az egyik rokonát. (Elizabeth szerepében ritkán lehet olyan angyali szépségű színésznőt látni, mint Saskia Rosendahl!) Ennél a résznél jelenik meg a film „főgonosza” a féreg természetű Seeband professzor, későbbi apósa, a nőgyógyászat legkiválóbb német képviselője. Kurt fiatal tehetséges festőként az NDK-ban jelentős megbízást kapott, amelyeket a szocialista realizmus stílusában valósított meg. A feleségével együtt, aki Seeband lánya az NSZK-ba szöktek és Kurt Düsseldorfban túlkoros tanítványként találta meg egyéni kifejezési módját. Nagyszerű német történelmi tabló, Henckel von Donnersmarck „Az utazó” című fiaskója után újra a tehetségéhez illő filmet alkotott.

Nem árt, ha az ember rendelkezik alapvető történelmi ismeretekkel a cselekmény megértéséhez, mert a film nem ad magyarázatot semmire. De talán még enélkül is képes mély nyomot hagyni az emberben, mert zseniálisan jeleníti meg azt a fájdalmat, amit a 20. századi Németország eseményei hagytak az emberek lelkében.

A film egy epikus, generációkat átfogó mese a művészetről, szerelemről, tragédiáról és politikáról. Kurt Barnert fiatal művész (Tom Schilling) Nyugat-Németországba menekül, de továbbra is kínozzák gyermekkorának a náci években átélt eseményei és már az NDK-ban megélt fiatalkorának tapasztalatai. Amikor találkozik Ellie-vel (Paula Beer), meg van győződve arról, hogy megtalálta élete szerelmét, a lány titkolt múltú apja azonban megpróbál véget vetni kapcsolatuknak. A kompromisszumokra nem hajlandó művész kitartóan keresi és megtalálja egyéni kifejezésmódját, és olyan festményeket hoz létre, amelyek nemcsak saját sorsát tükrözik, hanem egy egész nemzedék traumáját is. A filmet 2019-ben a „Legjobb idegennyelvű film” és a „Legjobb operatőr” kategóriában Oscar-díjra jelölték. A fordulatos, érdekes történet, a briliáns színészi játék, a csodás képi világot megteremtő operatőri munka, a rendező, Florian Henckel von Donnersmarck nevével fémjelzett alkotást maradandó filmélménnyé teszi, ami garantált három órás szórakozást kínál a nézőknek.

Az elején felkeltette az érdeklődésemet, aztán következett a hosszasan ecsetelt szerelmi szál, de még itt is feszült érdeklődéssel figyeltem. A végén viszont eléggé visszavettek a tempóból, hiányoltam a katartikus élményt. De úgy összességében tetsz... Többett, Max Richter titokzatos, néhol félelmetes zenéje teljes összhangban van a történettel, és sokat hozzáad a minőséghez, amit nem mellesleg a nagyszerű alakítások is emelnek.

Történelmi dráma, thriller – írta a "műsorújság". Előbbivel egyetértek, utóbbit vitatom. A film a történelem, a sors morbiditását mutatja be a világégéskor és utána, német szemmel. Szép film, de nekem hiányzott belőle valami, mert hiába keretbe foglalt a történet, katarzist nem éreztem. Persze, nem kell minden filmbe katarzis, de talán itt dobott volna az alkotáson. Jó film, de még egyszer biztos nem nézem meg a hiányérzet miatt.

Imádtam a film minden egyes percét, igazából egy pillanatig sem volt kétséges számomra, hogy ez a történet egyenesen nekem szól. Lebilincselő és magával ragadó, szerintem egy közös mozizáshoz a pároddal éppen ideális. Csakis ajánlani tudom!

Nem egy könnyű falat az tény, de nem mondanám, hogy ez volt életem legnehezebben emészthető thrillere. Talán túl sok kiszámítható klisével is operál, de mindezek ellenére a hangulata nagyon el lett találva, a műfaj kedvelői egészen biztosan élvezni fogják.