Ha már az elmúlt napokban nekiveselkedtem az 1997-es Anakondának, gondoltam, miért is ne folytathatnám a hét évvel későbbi, Anakonda 2: A véres orchidea részével eme filmes szériát, ugyanis úgy rémlett, hogy eme felvonása még egészen elfogadhatóra sikeredett, bár utoljára évekkel ezelőtt volt szerencsém hozzá, tehát megérett egy újranézésre a Dwight H. Little rendezésében készült folytatás. Nézzük hát, hogy milyen is lett a film!
Az 1997-es első Anakonda-filmnek volt számomra anno annak idején egy kellemes kis bája, ami az újranézése során is megtalált némiképp engem, így a hibái ellenére is szórakoztatónak találtam. Na mármost évekkel ezelőtt, amikor először láttam jelen filmünket, már akkor sem tudta elérni az első rész érzetét, és hát előjáróban elárulhatom, hogy az újranézése során sem lett egy jobb produkció.
Amíg az első részben olyan színészek próbálták meg tovább színesíteni a filmbéli karaktereket, mint Jennifer Lopez, Jon Voight, Ice Cube vagy éppen Owen Wilson (kisebb-nagyobb sikerekkel), addig a folytatására leginkább olyan színészeket szerződtettek, akikkel már találkozhattunk más filmekben, de eme színészek nevei jóval kevésbé maradtak meg a köztudatban (legalábbis nekem biztosan). Van itt nekünk egy Johnny Messner, akire leginkább a 2003-as A Nap könnyei című filmből emlékszem, aztán kapunk egy Morris Chestnutot, aki számtalan akciófilmben feltűnt már, de nekem talán leginkább a 2005-ös A barlang című filmben nyújtott alakítása maradt meg, és színészek terén körülbelül ez volt a nevesebb a felhozatal. Mondjuk nem tudom, hogy egy kígyós horrorfilm folytatás mennyire igényelte volna a nevesebb, avagy híresebb színészgárdát, hisz az 1997-es első Anakonda-filmben sem tettek túl sokat annak az értékéhez (ez alól számomra csak Jon Voight volt a pozitív kivétel). Mondjuk a folytatás sem a gyengébb színészi alakítások miatt marad leginkább el az elődjéhez képest, hanem hogy a forgatókönyvírók teljesen sablonos és tucatkarakterekké züllesztették le őket, ezáltal pedig jóval kevésbé lehetett értük aggódni.
Pedig hát a forgatókönyvírók megpróbáltak bőséggel az első rész fölé licitálni, mind akciótéren, mind látványban, mind pedig maga a történet fontosságában, de valahogy semmi nem igazán akart jól működni. Már maga az a tény, hogy a filmbéli karaktereknek ez esetben nem egy anakonda állja az útjukat, hanem egy tucat, még akár jól is elsülhetett volna, főleg ha leginkább a félelemkeltés és a kiszolgáltatottságra helyezték volna a film hangulatvilágát, de sajnos ebből aztán vajmi keveset kapunk. Vagy ha már több anakondával akartak kedveskedni a készítők a film nézőinek, akkor belevihettek volna több akciót a karakterek kontra anakondák közt, de hát ezt is a parlagon hagyták. Mégis, a történet szintjén a legfájóbb hiányérzetem az volt, ahogy az ember negatív karakterének a hátterével nem foglalkoztak, ugyanis adhattak volna valami magasztosabb célt is neki, mint amit végül kapott a történetben. Mindezek mellett az is érdekes, hogy a filmben látható zöld anakondák vajon mit is kerestek a történet helyszínéül szolgáló Borneón, ugyanis e területen inkább a pitonok az uralkodok az óriáskígyók közt. Na mindegy!
A film helyszínválasztása nem rossz, valahogy itt is sikerült egyfajta kalandfilmes atmoszférát megteremteniük a készítőknek, akárcsak mint az első rész esetében. Viszont valahogy jómagam ebben a részben jóval kevésbé éreztem hatásosnak a filmzenét, pedig Nerida Tyson-Chew igencsak hasonló akkordokkal dolgozott, mint az első rész esetében Randy Edelman.
A véleményem zárására hagytam talán a legfontosabbat, mégpedig a látványt. Sajnos nem igazán tudom se dicsérni, se pedig elmarasztalni e filmet e téren, ugyanis leginkább olyan felejthetőre vizsgáztak nálam a CGI-óriáskígyók. Míg az első rész esetében leginkább animatronikával és csak minimális CGI-technikával keltették életre az Anakondát, itt ez már pont fordítva volt, és hát nagyon is látszik a végeredményen, de persze még ez is fényesen felülmúlja a béna The Asylum-filmek kígyós felhozatalát.
Mindent egybevéve az Anakonda 2: A véres orchidea lehetett volna egy sokkal jobb film is, ha nagyobb hangsúlyt fektettek volna a félelemkeltésre, a kiszolgáltatottság érzetére, vagy akárcsak a brutalitásra. De mivel ezek terén valahol a gyorsan felejthető kategóriába sorolnám, így a filmnek sem adnék többet halovány három csillagocskánál.
akció | horror | kaland | thriller
Tudományos expedíció indul a borneói dzsungelbe, a világ azon kevés tájainak egyikére, melyet a fehér ember még nem hódított meg. Az egyik gyógyszergyártó nagyvállalat... több»
Szereplők: Morris Chestnut, Nicholas Gonzalez, Matthew Marsden, Johnny Messner, Salli Richardson-Whitfield
