Vámpírölő papok

2025.02.19 15:29 Kóborló Olvasottság: 655x

6

Két dolog miatt is biztos, hogy emlékezetes fog majd maradni számomra jelen filmünk. Az egyik a különböző filmes műfajok keveréke, ugyanis megtalálható itt az akció, a western, a sci-fi, de még a horrorfilmek stílusjegyei is, míg a másik dolog, ami emlékezetessé teszi majd számomra A pap - Háború a vámpírok ellen című produkciót, nem más, mint a pokolian rövidke játékideje és annak a befejezése (amire majd lentebb kitérek).

Érdekes módon, miközben néztem a filmet, több esetben is felrémlett az emlékeimben egy korábbi Sylvester Stallone film, méghozzá az 1995-ös Dredd bíró. Na nem mintha bármi köze is lenne ama filmnek jelen alkotásukhoz, de az tagadhatatlan, hogy sok hasonlóság található mindkét filmben.

Itt bírák helyett papok próbálják őrizni a megmaradt emberiség biztonságát. Mindkét film esetében az emberek óriáspoliszokba verbuválódtak, míg a kinti környezet elsősorban elsivatagosodott, többnyire kietlen, végtelen táj csupán.

További hasonlóság még a két filmben, hogy míg a Dredd bíróban a bírákat fel akarja oszlatni a város vezetősége, addig jelen filmünkben már fel is oszlatták a papokat. Ja, és persze az is, hogy mindkét film egy képregény-adaptáció, csak hát A pap egy jóval kevésbé ismert koreai „képregényt", név szerint Min-Woo Hyung Priest mangáját vette alapul (bár csupán a koncepcióját), míg a Dredd bíró képregény egy sokkal ismertebb alkotás világszerte. Na de ezen apró kitérő után kanyarodjunk vissza jelen filmünkhöz!

Be kell, hogy valljam, kissé tartottam attól, hogy a rendező, Scott Stewart ugyanúgy elszúrja majd ezt a filmjét is, mint a 2010-es Légiót, amelynek a története, akárcsak itt is, egy kimondottan élvezhető és izgalmas film kezdő benyomásait keltette bennem. De talán mintha kissé tanult volna a kedves rendezőnk az egy évvel korábbi filmje hibáiból, ugyanis rendezésileg egyáltalán nem volt ebben annyi negatívum, mint mondjuk a Légióban.

Ugyanis kellően feszes volt a film tempója, a vágását se mondanám annyira kapkodónak, mint a Légióban, ezáltal a film negatívumai most nem a rendezőn múlottak, hanem sokkal inkább a forgatókönyvírón, egy bizonyos Cory Goodmanen.

Úgy érzem, hogy nagyon összecsapott lett a film története. Mint már sok helyen olvastam, sokkal többen szerették volna, ha egy kicsit hosszabbra nyújtották volna a film játékidejét, ugyanis ebben aztán lett volna még bőven megfilmesítési alapanyag. Nemcsak a történet hosszúságával voltak gondjaim, hanem azon tálalásával is, főként egyes karaktereivel.

Kezdésként itt van a Karl Urban által alakított vámpírember karaktere, amelyben az a legfájóbb, hogy hiába testesíti meg kimondottan jól a figurát az adott színész, ha a karakter finoman szólva is enyhén kidolgozatlan maradt. Aztán ott van a filmbéli Hicks karaktere (amely színészválasztásilag totálisan zsákutca szerintem Cam Gigandet személyében), amely se a viccességében, se a drámaiságában, de még a keménykedő figuráját se tudja megtestesíteni e történetben.

A papnő karakterénél meg sajnos megelégedtek a készítők csupán annyival, hogy leszerződtették hozzá a gyönyörű Maggie Q színésznőt, pedig hát ebben a karakterben is bőven-bőven több lehetett volna. Azt kell, hogy írjam, hogy egyedül talán csak a papot alakító Paul Bettany karakterére fordítottak kellő figyelmet.

Sajnos viszont a film történetének a felületessége nemcsak a karakterek kidolgozatlanságában mutatkozik meg, hanem mondjuk a végső összecsapásnál is, vagy éppen a film lezárásánál (ami már több volt, mint egy aprócska kis utalás egy lehetséges folytatásra, amiből végül sajnos nem lett semmi).

Fogom a fejem a film hibái miatt, mert valóban lehetett volna ebből akár egy nagyon is jó kis film is, hisz a hangulatvilága engem magával tudott ragadni, a történetében elképesztően sok volt, a pap karaktere kellően érdekes volt, és szerencsére a film vizuálisan sincs túltolva. Oké, talán a technikai kivitelezései olykor egy kicsit megbicsaklani látszódtak, amikor a 3D-s technikát alkalmazták, de kérdem én, melyik filmben nem volt ez így ebben az időben? Szerettem volna jobbra pontozni, de három csillagnál többet nem igazán ér a végeredményt látván.