Magam is meglepődtem, mennyire fárasztó egy unalmas filmet végignézni. Vitézül kellett küzdenem, hogy el ne aludjak. Aggasztó kétség fojtogatott: valóban jó választás volt ez a film elalvás előtt? Ezer kérdés merült fel bennem, de inkább megtartom magamnak.
Egy cikkben azt olvastam, hogy a mai napig vitatkoznak erről a filmről. (Csodálkozzak, vagy ne?) Ha hagyom, véresre tudta volna karmolni védtelen agyam ez a történet. Nem hagytam magam. (Hajnalban elmentem az uszodába, és jó pár hosszt leúszva már nem is érdekelt.)
A film elején és a végén olyan mellékszereplőket láttam, akik a frászt hozzák rám. Igen, a pantomimesek. Valahogy sosem értettem meg a művészetüket [nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel], a mondanivalójukat, a fehérre festett arcukat, a fehér kesztyűjüket, és nem is dolgozom azon, hogy megértsem. (Bár a filmben nincs minden pantomimesnek kifestve az arca, ez sem javított a helyzetükön.
Nem szeretem őket, és ásítva néztem még régen őket, amikor egy láthatatlan üvegtáblát vinnének át egy forgalmas úttesten, az autósok nagy örömére. Nem vicces. [Ez nincs a filmben.] Miért nem visznek valódi üvegtáblát? Túl drága lenne a buli?) Összerezzenek, amikor csak meglátom őket, és ha néha-néha felbukkan egy a tévében, tigrisbukfenccel vetem rá magam a távirányítóra, hogy csatornát váltsak. (Sajnos sosem vagyok elég gyors.)
A második sokk akkor ért, amikor a főszereplőt, Thomast (David Hemmings), aki éppen most keresi az élet értelmét (mikor máskor), és a művészetében akarja kifejezni önmagát, látjuk lézengeni, és papírok között hemperegni. Ez olyan „vacak az élet, úgyis meghalunk” érzést sugall. (Nem jó érzés.) Értem a filmben az éles váltásokat a nihilisták és a munkások között, akik éppen elgyötört arccal jönnek ki a gyárból, de nem fogott meg.
Nincs sok értékelhető rész, és úgy érzem, ezért vitatkoznak sokan erről a filmről a mai napig. (Nem szeretném bővebben kifejteni.) Persze van a történetnek ijesztő része is (elenyésző), de azt is elnyomja a film végén újra felbukkanó (akikről már azt hittem, hogy nem látom őket) pantomimesek teniszjátéka, labda nélkül. Főleg, amikor Thomas visszadobja a láthatatlan teniszlabdát a pályára. Ez kiverte nálam a biztosítékot.
Aki nem látta a filmet, pótolja! Szeretem, ha a rendező (Michelangelo Antonioni) és a forgatókönyvíró (Tonino Guerra) tudja, hogy hol a vége, így is többet kaptunk a kelleténél. Jó szórakozást!
76 Nagyítás (1966)
Michelangelo Antonioni rendezte a filmet, melyben egy fotós (David Hemmings) témát keresve egy pár nyomába ered, akik egy parkban sétálnak. A nő tiltakozik a fotózás ellen,... több»
Szereplők: Vanessa Redgrave, Jane Birkin, Julian Chagrin, Jimmy Page, David Hemmings
