Barry és csapata egy titokzatos kódra bukkannak az egyik bűncselekmény helyszínén. A folytatásban nem csupán Villám öltözéke lesz sokkal fejlettebb a technológiának köszönhetően, hanem a csapat is bővül.
Miután hőseink találkoznak Nora még meg nem született lányával a jövőből, Irisszel, Barry aggódni kezd, hogy egy rossz lépésével megváltoztathatja a jövőt. A csapathoz pedig rövidesen csatlakozik Harrison Sherloque Wells, hogy segítsen elkapni Cicadat.
A csapat megpróbálja feldolgozni a történteket, és elfogadni súlyos veszteségeiket. A későbbiekben Barry és Iris is közeledni kezd egymáshoz, kettejük kapcsolata azonban közel sem lesz egyszerű.
A kilencedik évadban Barry (Gustin) egy térképet készít, amely végigvezeti őt és Irist (Patton) a jövőjükön, hogy a lány biztonságban legyen, de az eredmény nem az, amire számított, ehelyett újra és újra átélik ugyanazt a napot.
Alex Burunova az anime lenyűgöző világába kalauzol minket.
Közeleg Sabrina 16. születésnapja, így hamarosan el kell döntenie, hogy a boszorkányok világába szeretne tartozni, vagy hétköznapi emberként szeretné leélni hátralévő életét.
Három kamasz egy furcsa világban tér magához, Mialatt megpróbálnak rájönni, miért kerültek oda ahová, az életbenmaradásért is küzdeniük kell. A Netflix animációs sorozatának legújabb évada május 8-tól magyar nyelven is nézhető!
/ vígjáték
Justin Willman bűvésztrükk sorában ejti ámulatba az utca emberét. A sorozat harmadik évada május 15-től a Netflixen.
/ dráma
Amerika két legvagyonosabb családjának a hatalomért és a pénzért folytatott rivalizálásának története.
Öt homoszexuális férfi azt tűzi ki célul, hogy segít rendbekapni és felfrissíteni Atlanta férfi lakosságának ruhatárát, ápoltságát, kultúrális életét és otthonát.
Hogy visszanyerje élete szerelmét, egy srác online drogdílerkedésbe kezd legjobb barátjával. Ráadásul mindezt a kollégiumuk szobájából teszik. A sorozat második évada 2020. július 21-től kizárólag a Netflixen.
/ dráma
A sorozat a húszas évekbe kalauzol minket. Vissza oda, ahol négy nő történetét ismerhetjük meg. Mind a négyen más háttérrel rendelkeznek, de közös bennük, hogy egy telefonos társaságnál jutnak álláshoz.
Egy fiatal férfi különleges erővel bíró talizmánhoz jut, amelynek segítségével sötét árnyakat kell legyőznie, és megoldania múltja egyik titkát.
Az 1940-es években játszódó történet során két nővér egy szörnyű családi titokra derít fényt, miközben az óceánjáró, amin utaznak, Spanyolországból Brazília irányába sodródik.
1992-ben a kamasz Sandi Tan és barátai elkészítik Szingapúr első független road-movieját, amit Sandi írt, és amiben ő játssza főszerepet is. Ebben segítséükre van egy karizmatikus amerikai, Georges Cardona - aki a forgatás után rejtélyes módon eltűnik az összes anyaggal.
/ dráma
A film a legendás rendező, J.J. "Jake" Hannaford életének egy epizódját mutatja be. Jake több évnyi önkéntes európai száműzetés után kész tervekkel tér vissza Hollywoodba, és hozzálát nagy művének befejezéséhez.
/ dráma
Amberley Snyder elképesztő és megható története, aki egy súlyos autóbaleset során deréktól lefelé lebénul, ám mégis sikerült magát visszaküzdenie az életbe.
Minden idők egyik legnagyobb hatású zenekarának, a The Greatful Dad 50. évfordulóját ünneplő dokumentumfilm a banda útját, valamint a két ikonikus zenész, Bob Weir és Jerry Garcia kapcsolatát tárja a nézők szeme elé.
A dokumentumfilm Amerika legnagyobb influenszereinek sztorijait tárja fel.
A második világháború utáni Japánban egy nyugati férfi csatlakozik a yakuzához.
Négy különc tinédzser összefog, hogy megmentse a világot, mikor űrlények inváziója zavarja meg őket nyári táborozás közben.
/ dokumentum | rövidfilm
Indiai nők próbálják meg ledönteni a menstruációt övező megbélyegzést és tudatlanságot azzal, hogy betéteket kezdenek el gyártani.
A tízéves Nico fenyegető levelet kap, és az élete veszélybe kerül. Senki sem hisz neki, kivéve egy embert, akit a fiú nem ismer. Viszont hajlandó megvédeni a fiút, akit úgy tűnik, maga a sors rendeltetett halálra.