/ Sorozat / dráma
Chicago egyik legforgalmasabb kórházának bátor és szívós orvosaival, szakmai pályájukkal és magánéletükkel, mindennapi kemény harcaival ismerkedhetünk meg. Számtalan egyedi és speciális esettel kerülnek szembe nap, mint nap és elsődleges feladatuk, az életmentés kapcsán olykor gyors, azonnali döntésekre és beavatkozásokra van szükség. A folyamatos vibrálásban dolgozó szakemberek magánélete is a kórház valamelyik kórtermében zajlik...
Egy jómódú építési vállalkozó, István (Lengyel Tamás), valamint ügyédje, Márta (Gryllus Dorka) és férje, László (Simon Kornél) hétvégi vadászatra indulnak Erdélybe, hogy megünnepeljék, hogy a nő megnyert egy ügyet a vállalkozó cégének. Azonban a kiruccanás nem várt fordulatot veszi, amikor egyikük véletlenül lelő egy férfit, és feltűnik a színen egy rejtélyes, és annál veszélyesebb alak (Árpa Attila), aki azért érkezett a hegyekbe, hogy megtorolja veszteségét, amit a kétes ügy okozott.
Michele egy tizenhárom éves, félénk, népszerűtlen diák, aki szerelmes Stellába. Úgy dönt, ő is elmegy az évente megrendezésre kerülő Halloween bulira, de csakhamar rádöbben, hogy a ruha, amit visel, láthatatlanná teszi.
Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat... A kubai partoktól New York utcáin át a Barents tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy anarchistának, aki káoszt akar a világra szabadítani... és hogy hazahozzák a férfit, aki családot csinált belőlük. A sorozat legújabb darabjában Vin Diesel mellé visszatér Dwayne Johnson, Jason Statham, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris 'Ludacris' Bridges, Nathalie Emmanuel, Elsa Pataky és Kurt Russell is, valamint csatlakozik hozzájuk az Oscar-díjas Charlize Theron mellett a szintén Oscar-díjas Helen Mirren, valamint Scott Eastwood is. (UIP-Duna)
Több mint 10 év telt el azóta, hogy utoljára Calvin fodrászüzletében jártunk. Bár a társaság maradt a régi, az üzlet alapos változáson ment keresztül. Ezek közül az egyik legszembetűnőbb, hogy az eddig férfiak által uralt "szent hely" mostanra koedukálttá vált.
A mérsékelt modorú, átlagos életet élő könyvelő a Facebook segítségével rátalált korábbi jó barátjára, s maga sem tudja hogyan, de egyik napról a másikra a nemzetközi kémkedés forró talajára került régi-új barátjával egyetemben.
A nagy sikerű Walking Dead című sorozat spin-offja, melynek cselekménye a zombijárvány előtt kezdődik Georgia államban és Los Angelesben, vagyis a Walking Deadhez képest épp az ország ellenkező felén. A történt főszereplője egy latin férfi, aki megpróbálja megvédeni a családját a rájuk leselkedő veszélyektől.
Az Énekelj! című animációs vígjátékban Buster Moon, egy stílusos koala anyagi nehézségekkel küzd színházával kapcsolatban. Buster örök optimista; abban reménykedik, hogy a színház egyszer felvirágzik majd. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, hogy megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét. Öt versenyző akad, aki kiemelkedőnek bizonyul: egy simulékony természetű és hangú kisegér; egy félénk elefánt, aki kamaszos lámpaláztól szenved; egy lestrapált anya, aki 25 kismalacról gondoskodik; egy gorilla, aki szakítani akar családja bűnözői múltjával; és egy punk-rock tarajos sül, aki arrogáns pasijától szeretne megszabadulni. A versenytől mindannyian életük teljes átalakulását várják...
Zhang Yimou (Hős, A repülő tőrök klánja) rendkívül látványos és izgalmas új filmje egy 3D-s akcióthriller Matt Damon főszereplésével. Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon... (Forgalmazza: UIP)
Pofázunk és végünk Miamiban visszatér az összeférhetetlen nyomozópáros. Egyre közeledik Ben esküvője, azonban előtte még egy fontos feladatot végre kell hajtania. Sógorával, James-szel Miami felé feszik az irányt, hogy lekapcsoljanak egy drogdílert, aki kábítószerrel látja el egész Atlantát.
A krimisorozat helyszíne Boston, ahol Jane Rizzoli rendőrfelügyelő feladata megoldani a város rejtélyes gyilkosságait. Társa, a vele természetben és felfogásban szöges ellentétesen működő orvosszakértő, Maura Isles, akivel mégis sikerül barátságot kötnie.
A CIA egykori leghalálosabb ügynöke kilép az árnyékból Paul Greengrass látványos akciófilmjében. "Az, hogy mindenre emlékszel, még nem jelenti azt, hogy mindent tudsz."
A Nathan James hadihajó küldetése, hogy információt szerezzen rejtélyes vírusról. A hajó teljes rádiócsendben próbálja végrehajtani a küldetést, azonban amikor újra megnyitják a kommunikációs csatornákat kiderül, hogy a járvány időközben több milliárd ember halálát okozta. A hadihajó legénysége az egyetlen, mely talán még képes lehet megakadályozni az emberiség kihalását.
/ dráma | romantikus | vígjáték | zenés
Egy véletlen folytán három különböző korú nőt sodor egymás mellé a sors. Egy dizőz szárnyai alatt megalapítják a Swing Angels nevű hakniformációt. Egy transzvesztita bártulajdonos és egy menedzser segítségével az ötvenes évek női trióit idéző formáció körbeturnézza a Balatont. Kérdéses azonban, hogy vajon a zenekar tagjai tudnak-e élni az élettől kapott lehetőséggel.
Az ismert jómadarak, Kapitány, Kowalski, Rico és Közlegény mindig tartogatgnak meglepetéseket, ugyanis ezek a pingvinek szuperkémek. A togyogó csapatnak ezúttal Dr. Octavius Vízaggyal kell szembenézniük, ugyanis a mélytengeri gonosz világuralomra tör. A pingvineknek az Északi Szél, egy titkos föld alatti szervezet segít a lehetetlennek tűnő küldetésben.
Az 51-es körzet tűzoltói a szakma legkiválóbb hősei - őket küldik a megoldhatatlannak látszó és a legveszélyesebb tűzesetekhez. A sorozat az ő életüket mutatja be döntéshelyzeteikkel, hivatásukból adódó problémáikkal és magánéleti nehézségeikkel együtt.
A Szégyentelenekben egy Chicagó-i nagycsalád, Gallagherék mulatságos hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést. Az apa alkoholista, az iskolás gyerekek feszegetik a törvény határait, de az összetartásban mindannyian jeleskednek.
A Mystic Falls Gimnázium egyik diákja, Stefan Salvatore egy vámpír, ezt azonban senki sem sejti. A fiú beleszeret Ellába, aki a közelmúltban elhunyt szüleit gyászolja. A két fiatal szerelmét azonban sötét titkok árnyékolják be. Bár Stefan békésen éli életét, bátyja, Damon minden lakóra veszélyt jelent, beleértve Ellát is. A vérszomjas vámpírt csak Stefan tudja megállítani, ahhoz azonban, hogy felvehesse vele a versenyt, neki is emberi vérre van szüksége.
Clifford, egy hatalmas piros kutya, aki termete ellenére jóságos, barátságos, szelíd és jámbor; mindig segít a bajban és minden új ismeretség felé nyitott szívvel fordul.
Patrick Jane egy időben a természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot , mellyel szép sikereket könyvelhetett el. Egy alkalommal a rendőrségnek is segített, emiatt azonban családja egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává vált. Patrick ezt követően csatlakozott a Los Angeles-i rendőrséghez, hogy segítsen a bűnügyek feltárásában, és elkapja családjának gyilkosát.
/ Sorozat / dráma | kaland | romantikus | sci-fi
1989-ban egy kansasi városra, Smallville-re hatalmas meteoreső zúdult. A katasztrófa során sokan meghaltak, azonban Jonathan és Martha Kentet egy kisfiúval ajándékozta meg a sors. 2001-re a fiuk már felnőtt, legjobb barátai Chloe és Peter. Clarknak fogalma sincs arról, hogy szülei egy lezuhant űrhajó belsejében találtak rá.
/ Sorozat / romantikus | vígjáték
Charlie egy megrögzött agglegény, malibui házában tölti mindennapjait, drága sportautóval jár, és bármilyen nőt megkaphat. Az élete azonban a feje tetejére áll, amikor öccse, Alan és annak fia beköltöznek hozzá.
Emma, Cleo és Rikki, a három 16 éves kamaszlány rábukkan egy titokzatos barlangra. Hamarosan átváltoznak és hableányként szelik a habokat. Ráébrednek, hogy különös hatalmuk van a víz felett, ugyanakkor a víz is hatással van rájuk, hiszen érintésére 'uszonyuk nő'.
/ Sorozat / vígjáték
Ray élete tökéletes: kiváló munkája van, gyönyörű felesége és gyerekei és az otthona is mesés. Minden tökéletes volna, ha szülei nem a szomszédos házban laknának és nem osztogatnák folyton nem kért gyereknevelési és életvezetési tanácsaikat. De Ray csak nyel és nyel; a békesség kedvéért csak tűr. De meddig mehet ez így?
A Batman: A rajzfilmsorozat a DC Comics egyik legnépszerűbb hősének történeteit dolgozza fel, aki éjjelente Gotham City utcáit járva küzd az igazságtalanságért. Az Emmy-díjas, sötét hangulatú amerikai rajzfilm világszerte hatalmas sikereket ért el.
A két testvér, Sam és Dean hosszú idő után kapcsolatba lépnek apjukkal, és elindulnak, hogy felkutassák őt. Ekkor azonban még nem is sejtik, milyen veszélyes kalandra is vállalkoznak. A titkos telefonüzenet egy kaliforniai városba vezeti a fivéreket, ahol megmagyarázhatatlan események tartják rettegésben a helyi lakosokat. A két férfi egy olyan hátborzongató világban találja magát, ahol a rémtörténetek és a babonák teremtményei szó szerint megelevenednek.
Dr. Gregory House egy mogorva, öntörvényű, különc orvos, aki mindemellett hatalmas szaktekintély is. Fiatalokból álló csapatát meglehetősen sajátságos kritériumok alapján válogatja össze, de aki vele akar dolgozni, annak mindent el kell viselnie. House racionális és hidegfejű, számára minden betegség egy megoldásra váró rejtély.
Chuck Bartowski egy átlagos számítógép szerelő a burbanki Buy More-ban. Élete egy csapásra a feje tetejére áll, miután egy volt főiskolai barátjától, a CIA ügynök Bryce Larkintól egy kódolt e-mailt kap. Miután megnyitja a levelet, Chuck agyában a világ legnagyobb kém titkainak utolsó másolata raktározódik el. Ezt követően az NSA és a CIA emberei azon munkálkodnak, hogy az adatok nehogy rossz kézbe kerüljenek, Chucknak pedig szembesülnie kell a ténnyel, hogy talán örökre búcsút kell mondania korábbi életének.
/ Sorozat / dráma | romantikus | sportfilm
Lucas és Nathan féltestvérek egy észak-karolinai kisvárosban. Mindketten kimagaslóan teljesítenek a sportban, a helyi kosaras csapat vezéregyéniségei. A két srác azonban nemcsak a pályán, de Nathan barátnője, Peyton révén a magánéletben is komoly riválisok.