/ dokumentum | dráma | életrajzi
Mike Veeck, a legendás Major League baseball-tulajdonos, Bill Veeck fia felrobbantja apja karrierjét, majd a következő évtizedeket azzal tölti, hogy megtanulja, mit is ér a második esély.
A sorozat második évadában első kézből származó beszámolókat láthatunk azoktól, akik ott voltak a Maggie és Paul Murdaugh meggyilkolását megelőző és követő napokban, köztük a Murdaugh család egykori házvezetőnője, Blanca Turrubiate-Simpson és Libby Murdaugh egykori gondozója, Mushelle „Shelly” Smith, akik mindketten fontos tanúk voltak a tárgyaláson. A sorozatban interjúk hangzanak el Curtis Edward Smithszel (más néven Eddie kuzin), Gwen Generette-tel, a per egyik esküdtjével, Paul volt barátnőjével, Morgan Doughtyval, Paul barátjával, Anthony Cookkal és a Wall Street Journal riporterével, Valerie Bauerleinnel is.
/ dráma | romantikus
Serena van der Woodsen visszatért az internátusból az elegáns magániskolába, ahol már izgalommal várják a lányt. A visszatérésével együtt megindulnak a találgatások is. Legjobb barátnője, Blair is örül a lány érkezésének, azonban miután szerelme, Nate bevallja neki, hogy megcsalta őt a Serenával, már korántsem lelkesedik a dologért. Serena eközben új ismeretségekre tesz szert.
Gang In-ho-t, aki a lánya műtétjére próbál pénzt keresni, kiküldik egy hallássérült gyerekeknek fenntartott iskolába, Gwangju-ba. A tanárok itt fizikálisan és szexuálisan is bántalmazzák a gyerekeket, ezért úgy dönt, hogy a gyerekek jogaiért fog harcolni.
/ vígjáték
Egy bigámista férfi élete a feje tetejére áll, amikor a feleségei rájönnek a titkára, és szövetkeznek, hogy közösen áljjanak bosszút rajta.
/ dokumentum | zenés
Dokumentumfilm a népszerű rapperről, Maitre Gimsről.
Yasmin hároméves kora óta szinte normális életet élt németként. A család a polgárháború idején menekült el Szomáliából, és most szétszórtan él a világban. Amikor Yasmin nagymamája nem akar tovább maradni etiópiai száműzetésében, határokon átívelő családi dráma bontakozik ki, amely a lényeges kérdés körül forog: Hol éljen a nagyi? És hirtelen a család szembesül saját törekvéseivel: Vajon tényleg oda érkeztek-e, ahová szeretnének? A GLOBAL FAMILY egy fordulatos dokumentumfilm egy transznacionális családi drámáról, amelyben egy menekült család négy generációja követi saját álmait a családról, az otthonról és a jövőről.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Amikor egy önjelölt szerelmi szakértő megpróbál megtanítani egy félénk herceget a csábítás művészetére, a terv visszafelé sül el, ami botrányhoz – és váratlan románchoz – vezet.
A történet középpontjában Augusto Pinochet áll, aki nem halott, hanem egy megöregedett vámpír. Miután 250 évet élt ebben a világban, úgy döntött, hogy egyszer és mindenkorra meghal.
/ vígjáték
A Sólymok egy csupa-csaj röpicsapat, mely egy sajnlátos baleset és egy lerobbant minibusz után a semmi közepén találja magát. Kellőképp kellemetlen fordulatként még pár elfajzott vadászt is kapnak a nyakukba, kiknek hajszája halálos csapatépítő tréningként teszi próbára a fiatal hölgyeket. Az elkeseredettség és az elhagyott erdő közepén könnyedén mosódhat el a határ vadász és préda, ember és szörnyeteg közt...
/ dokumentum | rövidfilm
Egy kisvárosi muszlim közösség megpróbál nyomára bukkanni egy eltűnt közeli barátnak.
A 15 éves Jack élete gyökeres fordulatot vesz, amikor új városba költöznek, ahol beleszeret a gokartozásba. Amikor csak teheti, pályán van, ám ahhoz, hogy a nemzetközi versenyen is megmérettethesse magát, egy kis önuralmomra is szüksége lesz. Szerencsére akad, aki segíti őt célja elérésében, újdonsült barátai és egy titokzaos veterán versenyző mindenben mellette állnak. A gokartkirály március 13-tól látható a Netflixen.
Hodder, a kilencéves kisfiú sokat van egyedül. Édesapja éjszakai plakátragasztásból próbálja meg eltartani a csupán kettejükből álló családot. Az egyik éjjel Hodder szobájában megjelenik egy tündér, aki közli vele, hogy ő hivatott megmenteni a Földet. A kisfiú elhatározza, hogy az iskola legerősebb diákjának segítségével eljut egy szigetre - itt kezdi meg új szerepköre feladatait. Tanulótársai bolondnak tartják és kinevetik, ezért Hodder elszökik otthonról, s a rakparton bújik el. Ekkor meglepő dolog történik...
/ dráma | romantikus | vígjáték
Egy kisfaluban élő lány, aki úgy érzi, kihagyta élete nagy lehetőségeit, most mindent megtesz, hogy elveszíthesse szüzességét. Kiszemeltje egy büntetett előéletű fiú, aki talán egyáltalán nem olyan romlott, mint elsőre tűnik.
/ családi | dráma | kaland | romantikus | történelmi
A huszadik század már a küszöbön, Szentpétervár az ünnepek idejére elképesztően varázslatossá változik, a 18 éves Matvey-re pedig rövidesen rátalál a szerelem.
A dokumentumfilm azt vizsgálja, hogyan élnek tovább a mítoszok egy svéd kisvárosban.
/ romantikus | vígjáték
A 39 éves szívsebész Monak csak a karrierje a fontos, amikor azoonban új szomszédja érkezik az extrovertált Max személyében, a nő elkezdi érezni, hogy valami igenis hiányzik az életéből.
Teresa holtan találja férjét és két legjobb barátját a pazar közösségben, ahol élnek. Ahogy fény derül az igazságra, úgy kerülnek napvilágra sötét titkok is.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Mbali Hadebe házában a rendőrség házkutatást tart, és lefoglalja a családja vagyonát édesanyja, Brenda Hadebe korrupt politikai ügyletei miatt. Mbali megalázva a makhandai Grahamstown Egyetemre menekül, ahol igyekszik újjáalakulni, és megszabadulni anyja korrupt örökségétől.
A várva várt második évadban ismét csatlakozhatunk Summer Torreshez (Sky Katz), aki visszatér Shorehavenbe, ahol készen áll arra, hogy lenyűgözze ausztrál haverjait rendkívüli szörfös képességeivel. De a dolgok nem lesznek teljesen zökkenőmentesek főhősnőnk számára.
Piroska kalandjait követhetjük nyomon, amint bűnözőkre vadászik olyan híres mesékben, mint a Hamupipőke vagy a Jancsi és Juliska. Hősünk kifinomult rejtélymegoldó módszerei és csavaros megoldásai miatt vált népszerűvé.
/ dokumentum | történelmi
Az 1947/1948-as nürnbergi Einsatzgruppen-per a történelem legnagyobb gyilkossági perének számít a biztonsági rendőrség és az SD (az SS biztonsági szolgálata) négy halálosztagának tagjai ellen. A második világháború alatt hatmillió zsidót gyilkoltak meg. Négymillióan a megsemmisítő táborokban haltak meg, de kétmillió embert szisztematikus tömeggyilkosságokban öltek meg. Ez a tény ma már alig ismert. Az elkövetők szemtől szembe kerültek áldozataikkal. Lőttek férfiakra, nőkre, gyerekekre - nap mint nap, engedelmesen és szorgalmasan, mintha ez normális munka lenne. Németek tízezrei tartoztak a bevetési csoportok és rendőrzászlóaljak mozgó kommandójához. Kik voltak ezek az emberek, hogyan követhettek el ilyen gyilkosságokat? Mit mesélt a kevés túlélő, hogyan tudtak megmenekülni a tömeges kiirtás elől és tovább élni a borzalmas élményekkel? A dokumentumfilm írásos hagyományok, eredeti dokumentumok, filmfelvételek és fotók, valamint szakértői vallomások alapján követi nyomon az egyik ilyen gyilkos zászlóalj útját.
/ dráma | életrajzi | történelmi
A Bernard Tapie-ról szóló fiktív életrajzi minisorozatban egy könyörtelenül ambiciózus munkásember Franciaország egyik legvitatottabb közéleti személyiségévé válik.
/ dokumentum | sportfilm
A Kentucky állambeli Louisville-ben található Ohio Valley Wrestling egy dicsőséges iskola volt a fiatal birkózók számára, akik a profi birkózó karrier reményében indulhattak el, de a dolgok már nem olyanok, mint régen.
Egy feltörekvő rapsztárnak, akinek bűnözői múltja van, pénzre van szüksége a stúdióban töltött időre, ezért kockázatos drogüzletet köt, ami mindenébe kerülhet.
Hősünk profi kerékpáros a '70-es években, noha igazság szerint mind a hős, mind a profi szót idézőjelbe kellene tennünk. Az amatőr státuszból nagy nehezen küzdötte fel magát, de sem fizikailag, sem lelkileg nem alkalmas arra, hogy igazán komoly versenyeket nyerjen. Ennek ellenére robusztus alkatú bátyja úgy dönt, hogy a menedzsere lesz, és nem hagyja, hogy öccse feladja. Mindeközben megismerhetjük a biciklizés hőskorát, amikor a győztesek először lettek igazi sztárok és érdekes dolgokat tudunk meg a doppingolásról, a csapatmunkáról, a szponzorrendszer kialakulásáról, vagy éppen a sportriporteri munka fonákságairól.
Ebben a versenyműsorban a feltörekvő sminkesek színes kihívások között navigálnak, hogy megnyerjenek egy karrierlehetőséget a szépségiparban.