/ dráma
Az érettségi előtt álló, tizennyolc éves Gilles teljesen átlagos diákéletét éli osztálytársaival. 1971-ben azonban a politikai események felperzselik lázongó lelküket, és a fiatalokat megfertőzik az anarchista gondolatok. Tanulmányaik helyett a megjelenő lapok híreire koncentrálnak, s forrongó ideákat hirdetve graffitizik ki iskolájuk falait. A fiatalok lázadása az első pillanattól kezdve törvénybe ütköző, ám amikor erőszakossá válnak tetteik, már nem egyszerűen rejtőzködniük, hanem menekülniük is kell. Olivier Assayas hetvenes években játszódó, életrajzi ihletettségű filmje a felnőtté válás nehézségeiről és a meg nem értettségről szóló dráma. Assayas, filmjében fiatalok szemszögéből dolgozza fel a '60-70-es évek Európáját, s forradalmi hevülettel mutatja be az időszakot.
Gunther 13 éves, a nagyanyja házában él apjával és három nagybátyjával. A férfiaktól csak rossz példát lát: ivás, nők, semmittevés. Nagy a valószínűsége, hogy Gunther is erre a sorsra jut. De talán van még számára remény.
Marc a csapatával egy kis cévennes-i faluba utazik, hogy nagynénje, Denise házában fejezze be a filmjét. Ott a kreativitása milliónyi ötletben nyilvánul meg, amelyek káoszba torkollanak. Marc ekkor nekilát, hogy megírja A megoldások könyvét, egy gyakorlati tanácsokat tartalmazó útmutatót, amely minden problémájára megoldást jelenthet...
/ dráma | történelmi
Napjainkban amerikaiak millióinak életét nem hivatalosan az emberi megosztottság több generációra visszanyúló hierarchiája határozza meg. Ezen továbblépve az emberi megosztottság nemzedékekre visszanyúló hierarchiáját is ez a gondolkás szövi keresztül. Ez egy olyan rendszer, amely formálta Amerikát, és amely nyomot hagy maga után. A faji, osztálybeli vagy egyéb tényezőkön túl létezik ez az erőteljes konstrukció, amely befolyásolja az emberek életét és viselkedését, valamint egész nemzetek sorsát.
A 60-as évek gazdasági fellendülése idején Európa legmagasabb épülete épül Olaszország virágzó északi részén. Az ország másik végén a barlangászok a calabriai fennsíkon, az érintetlen calabriai hátországban járnak. Ott az ifjú hódítók a világ egyik legmélyebb barlangját fedezik fel, 700 méterrel a föld alatt, amelynek még soha senki nem jutott le az aljára. A "betolakodók" vállalkozása észrevétlen marad a szomszédos kis falu lakói számára, de a Pollino-fennsík öreg pásztorának nem. A férfi szíve és lelke hamarosan összefonódik a csoport útjával. A barlang egy mélységen és sötétségen át vezető utazás krónikája az ismeretlen felfedezésére, ahol az idő és a tér értelmét veszti.
Budapest szélén, az erdő szívében egy rozoga kis kunyhó rejtőzik. Odabent a társadalomból kitaszított két ember él, akiket egy valószínűtlen kötelék kapcsol össze: Fanni egy 19 éves transznemű tinédzser, Laci pedig egy 60 éves hajléktalan férfi. Együtt alkotnak egy mogorva, barátságos, rögtönzött családi életet, apaként és lányként támogatva egymást a nehézségeken és a változásokon keresztül. Ez az élet kemény, de az övék. A magyar társadalom peremén játszódó film a kitartásról, az otthonra találásról és az elfogadás diadaláról szól.
/ dráma | történelmi | vígjáték
Delia, háromgyermekes anya az 1940-es évek második felében Rómában él. A város a felszabadulásból fakadó remény és az éppen csak véget ért háború okozta anyagi nehézségek között vergődik. A tekintélyelvű és erőszakos férjével, Ivanoval szemben Delia csak barátnőjében, Marisában talál vigaszt, akivel megosztja a könnyed pillanatok és a bizalmas beszélgetések pillanatait. A komor hétköznapok tavasszal érnek véget, amikor az egész család a legidősebb lány, Marcella közelgő eljegyzésének megünneplésére készül. Ám egy titokzatos levél érkezése mindent a feje tetejére állít, és arra sarkallja Deliát, hogy bátorságot merítsen egy jobb jövő elképzeléséhez, és ne csak saját maga számára.
/ vígjáték
Giovanna, az egykori operacsillag dühös: tévesen halottnak nyilvánították, és a sajtó csak lassan teszi tiszteletét. Vajon Mike, a brit kaszkadőr, tud-e tisztességesen reszketni a halál előtt, amikor nap mint nap dacol vele? A dohányzás öl, de Dolorès-t nem érdekli: unokája 15. születésnapján egyoldalú paktumot köt Istennel. Miközben öngyilkosságot akar elkövetni, Marie-Cerise-t, a zaklatott, megalázott és depressziós tinédzsert elrabolják, és természetesen az elrablója a pszichiáterévé válik. Edouard, aki évek óta egy híres krimisorozatot vezet a televízióban, megszorul, amikor eszébe jut a halandósága. Párizs nyüzsgő, kozmopolita utcáin ezek a sorsok egymásba fonódnak, és egymásra reagálnak, egyetemes hétköznapi figurák kötik össze őket: egy takarítónő, egy rendőr, egy kávézótulajdonos. És mi van, ha a halállal szemben a legjobb dolog még mindig az lenne, ha élnénk?
/ dráma
Julia és Tobias látszólag tökéletes pár: kényelmes életük van középosztálybeli környezetben, harmonikus családi légkörben élnek kislányukkal, Mariellével. Ám egyszer csak Marielle váratlanul telepatikus képességre tesz szert – képes látni és hallani mindent, amit a szülők tesznek – nap mint nap, bárhol. Marielle tudomására jutnak a szülők rejtett titkai: az anya vonzalma egy kolléga iránt, az apa belső bizonytalansága a munkahelyén és önmagával szemben. Mindezek hatására összeomlik a gyermek idealizált képét a szülőkről. Julia és Tobias hamar rájönnek, hogy hazugságaik nem maradnak többé rejtve. Ezután egy manipulációs játszmába kezdenek: mindketten igyekeznek a másik hibáit és titkait Marielle befogadókészségével felfedezni. Ez egyre kínosabb, abszurdabb helyzeteket szül, amelyek csak fokozzák a konfliktust és következményeit.
Fiatalok gyűlnek össze egy erdei tisztáson, ahol tüzet raknak. A távolban a fesztivál fényei villódznak, hangjai tompán keverednek az éjszakával. A szereplők napkeltéig beszélgetnek a tűz körül. A lángok tánca meditatív térként működik: felszítja a képzeletet, erősíti a biztonságérzetet és az összetartozás élményét. Amikor valaki próféciát mond, saját maga vagy egy számára fontos közösség sorsáról és jövőjéről tesz állítást. Egy prófécia lehet igaz vagy hamis, de aki kimondja, az a maga igazságát próbálja megosztani a világgal, saját nézőpontján keresztül. Ez a dokumentumfilm a mindennapok kihívásaival küzdő Z generációt szólítja meg: a jelen prófétáit ülteti a tábortűz köré, hogy a folyton lobogó lángok által átszellemülve meséljék el történeteiket. Vajon melyikük próféciája válik valóra?
- A bábosok a piacok és a standok rémálmai. Nem kérnek két kiló babot, inkább 200 kg-ból válogatnak szín és méret szerint. ”- írta a rendező, amikor 1975 októberében feltárta a film készítésének kulisszatitkait. Ez a ragyogóan kivitelezett animáció egy földönkívüli lény szempontjából tárja a nézők elé az eseményeket, aki tanúja annak, hogy a rendőrség brutálisan elnyomja a munkások sztrájkját. A Babfilm egy stop motion animáció Foky Ottó rendezésében, Nepp József forgatókönyvei alapján. A film 1978-ban bekerült a legjobb animációs rövidfilm Oscar-díjának rövidített listájára.
/ dráma
A Széles család történetén keresztül megismerhetjük a magyarországi parasztság sorsát a huszadik század második felében, ahogy a kiszolgáltatottság, a nélkülözés és a mindennapok küzdelme mellet a történelem is eldübörög a fejük felett.
/ dráma | életrajzi | történelmi
Gyermekkorában barátságot köt, és valósággal beleszeret Kubinyi Kristóf báróba. Az arisztokrata családnál töltött hetek, Kristóf nővére, Katalin iránti rajongása csak még jobban erősítik benne a vágyat, hogy egy napon hozzájuk hasonlóvá válhasson. Valóban példátlan karriert fut be... Szabó István filmjét - melyet a rendező tiszteletére vetítünk - valóságos díjözönnel jutalmazták szerte a világon.
/ dokumentum | dráma | musical | zenés
Anit, a 18 éves srác Magyarország egy eldugott szegletében, egy romatelepen éli életét. Szenvedélye a gitározás. Egy nap váratlan lehetőség éri, amikor felveszik a Snétberger Zenei Tehetség Központba, melynek köszönhetően talán ki tud törni kilátástalan helyzetéből. Csakhogy hamar kiderül, a hátránya óriási: nem ismeri a kottát, nincsenek zenész rokonai és nem sajátította el a megfelelő gyakorlást sem.
A magyar-román cirkuszi mutatványos család a jobb élet reményében nyugatra menekül Ceausescu Romániájából a múlt század nyolcvanas éveinek elején. Ha porondon akarnak maradni, egy különleges mutatvánnyal kell kirukkolniuk. A mama, Sabina kidolgozza a mutatványt, melyben a saját haján lóg a kupolában, miközben égő fáklyákkal zsonglőrködik. A kislánya, Aglaja minden este attól retteg, hogy a mamáját baleset éri. Ez a rettegés átszövi egész életét, pedig egyszer majd ő lép a helyébe.
/ dráma
A nős, munkamániás Gábor légyottra készül kedvesével barátja nyaralójában. A lány már unja a több, mint egy éve tartó bujkálást és a férfi hitegetését, hogy elhagyja nejét. Gábor rosszul lesz, a lány segítségért siet. Gábor magához térve egy furcsa állapotban és különös helyen találja magát - A segítőtől megtudja, hogy haldoklik, s ez itt a Mezsgye, ahol számot vethet életén. A lelkiismeret-vizsgálat után Gábor magához tér és feleségét találja a lakásban. Az asszony nem érti férje furcsa viselkedését, de kettejük beszélgetéséből lassan kiderül, miféle Mezsgyére tévedt a szerelmes férfi.
Marci Budapestre utazik, hogy az egyetemen belevesse magát a diákéletbe. Azonban az élete cseppet sem lesz könnyű a lehetőségek nagyvárosában. Borit, Marci szerelmét kidobják az egyetemről, mert viszonya volt egy tanársegéddel, aki polgári származású. Barátját, Ács Lacit letartóztatják és megfosztják DISZ-titkári posztjától, mert túlságosan radikális a gondolkodása. Odahaza is gondok jelentkeznek a családban. Testvére, Vendel be akar lépni a közösbe, nővére, Margit tovább akar tanulni, és a tanácsnál kezd el dolgozni. Az emberi kapcsolatok és politikai összefüggések kibogozhatatlan hálójában pedig Marci nem látja a kiutat.
Jancsi és felesége az igazi amerikai álomra vágynak. Jancsi apja harminc éve amerikai állampolgár, így egy napon felkerekednek, és átszelik az óceánt. Sajnos az országról csak annyit tudnak, amennyit a tévében láttak, angolul pár szót beszélnek. Mint kiderül, a nagypapa nem az igazi amerikai álmot éli, így Jancsiéknak önerőből kell megvalósítaniuk önmagukat.
/ dráma
Magányos öregasszony, egykori hajóskapitány leánya éldegél a belvárosi bérházban. Kétszobás lakása zsúfolva régi bútorokkal, képekkel, csecsebecsékkel. Féltő gonddal őrzi emléktárgyait, mert az emberekhez való bátortalan, kudarcokkal végződő közeledései után ezek jelentik számára az egyetlen kötődést az élethez. A házmesterné tanácsára és többszöri sürgetésére cserére hirdeti meg lakását, amelyet rövidesen ellepnek a legkülönbözőbb cserepartnerek. Végül egy budai kertes ház kis lakására esik választása, ahol rokonszenves, gyermekes házaspár lakik.
Horthy István az egyetlen élő szemtanúja annak, hogy milyen volt első kézből tapasztalni az életet Magyarország egyik legsötétebb korszakában. Saját szemszögéből számol be az eseményekről, amelyek ezt az időszakot alakították. Megismerhetjük a Horthy család történetét Trianontól a második világháborún keresztül az elrablásukig, majd a száműzetés éveit is.
/ dráma | kaland | történelmi | western
Bocskai István megbízza a szabad magyar hajdúkat, hogy egy marhagulyát hajtsanak keresztül a három részre szakadt országon át a dalmát tengerpartra, mert az állatok árából fegyvereket vásárolhatnának az osztrákok elleni függetlenségi harchoz. A hosszú út során pusztai rablók, törökök kerülnek szembe velük, majd végül egy nagyobb osztrák csapat is...
/ dráma | romantikus
Óbuda a harmincas évek elején. Pettersen István munkanélküli kelmefestő egy óbudai barakkban él. Megismerkedik Verával, aki egy mosodában dolgozik, de arról álmodozik, hogy táncosnő lesz. A lány mosodában dolgozik. Főnöke, a gazdag Weiszhaupt úr már régen szemet vetett rá. A nyomortól rettegő Vera választás elé kerül: a jólét (és a pályán való elindulás) az idős, gazdag úr oldalán, vagy a szerelem a nincstelen Pettersennel?
A film két ballagó kislány életét követi nyomon több mint 4 éven keresztül. Ilonkáét, aki más fiút választ, mint akit a szüleik jónak gondolnak: Lacit, egy bányászfiút, aki szegényebb családból származik, mint ő. És Marikát, aki nem akar férjhez menni, technikumba szeretne járni a városba, és önálló életet élni. Mindkét kislány konfliktusok tömegét vállalja fel ezekkel az egyszerű vágyakkal...
/ dráma
A film alapja Szűcs Sándor és Kovács Erzsi tragikus története. A sikeres focista, Vince fülig beleszeret Valiba, a szép énekesnőbe, aki viszonozza érzéseit. Az ÁVH elrettentő példaként akarja felhasználni a férfit, akinek életét minél jobban ellehetetlenítik, így nem lát más kiutat, mint Valival átszökni a határon egy új élet reményében...
Kísértet elevenedik meg Lublón: Kaszparek Mihály borkereskedő nappal is riogat. A lovát fordítva üli meg, hamis aranyakkal fizet, és a feleségét is sokszor meglátogatja, aki egy cseppet sem iszonyodik halott ura ölelésétől. Strang Jakab, a szürke, de zseniális kis rendőrfelügyelő deríti ki a szövevényes ügyet: a szépséges Kaszparekné azért mérgezte meg a férjét, hogy annak féltestvérével, az aranyat hamisító Csernyiczky Mihállyal élhessen boldog szerelemben és gazdagságban. A lépten-nyomon Spinozát idéző Strang felfedezi, hogy a hamis aranyak és a "kísértet" között összefüggés van. A szép özvegyet kolostorba szállíttatja, így csalja lépre a pénzhamisítót.
/ játékfilm | történelmi
1859-ben, tíz évvel az 1848-as szabadságharc leverése után a magyar emigráció vezetői Olaszországban megszervezik a Magyar Légiót. A kedvező nemzetközi helyzetet szeretnék kihasználni, mivel a Habsburg Birodalom hadban áll az olasz és francia seregekkel. Batiszy Kristóf, a szabadságharc egykori tisztje szabadcsapata élén átkel a Dráván, és a somogyi vadonban nyomul előre. Az osztrák sereg Kayatz tábornok vezetésével felkészülten várja Batiszy csapatát, akikkel először Görgényi László főszolgabíró, a forradalom egykori tisztje száll szembe.
/ dráma
1919 ősze, a Tanácsköztársaság már elbukott, de a Dunántúl még a vörösök kezén van. Szabadon engedik az eszelős Vargha pátert (Madaras József) és tanácsadóját, a Vitézkötésest (Kozák András), hogy a vallásos népet ne haragítsák magukra. A páter és tanácsadója vezetésével megalakul egy terrorista különítmény. Horthyék győzelme után egy fehér tiszt, a Hegedülő (Daniel Olbrychski) veszi át a páter szerepét, aki a leszámolás kegyetlenebb módját valósítja meg. A Hegedülő, miután átveszi a hatalmat a pátertől, leszámol vele, majd új vidékre indul a volt tanácsadóval, hogy ott teljesítsék küldetésüket.
/ dráma
1958-ban az elítéltek cellájában hét férfi várja a közeledő kivégzés jeleit. Mindannyian visszaemlékeznek a múltjukra, és felidézik álmaikat és vágyaikat.
/ dráma
Sebők Zoltán agysebész édesapja 75. születésnapját ünnepli kolozsvári rokonuk, a kedves, cserfes Mira társaságában, amikor eljön hozzá balatoni házukba a fia teljesen elgyötörten. Letartóztatását várja, mert tiltott abortuszt hajtott végre szerelmén, a műtét nem sikerült, s a szerencsétlen nő belehalt a gyermekáldás elkerülésébe. Mira természetesen nem tud minderről, és fiatalsága minden bizalmával próbálja "meghódítani" a számára csodálatos férfit...