Jim Carrey valósággal berobbant Hollywoodban a ’90-es évek derekán. Igazi villámkarrier volt az övé, hiszen miután stand up komikusként már letette a névjegyét, a filmipar felé fordult. Eleinte csak kisebb szerepek jutottak neki, de a nagy áttörést végül az Ace Ventura - Állati nyomozó hozta meg neki 1994-ben. A színész még ebben az évben két hasonló kaliberű klasszikust is letett az asztalra: A maszk és a Dumb és Dumber - Dilibogyók is hatalmas siker volt.

De Jim Carrey karrierje ezután sem lassult le, a következő években is szállította az emlékezetes alakításokat. Így jutottunk el lassan egészen 2003-ig, amikor komoly döntést kellett hoznia a színésznek. Ebben az évben ugyanis két nagyon ígéretes projektben is főszerepet kínáltak neki.

Jim Carrey végül úgy döntött, hogy a Hanta boy után újra együtt szeretne dolgozni Tom Shadyac rendezővel, ezért elvállalta A minden6ó főszerepét. A film egy feltörekvő, de karrierjében épp megbicsakló riporterről szól, aki néhány napra megkapja Isten teljes hatalmát. Ami elsőre hatalmas lehetőségnek tűnik, az bizony gyorsan megmutatja a maga nehézségeit is, és végül rengeteg bonyodalomhoz vezet.

A minden6ó, bár vegyes kritikákat kapott, az év legjövedelmezőbb komédiájává vált. Igen ám, de mi volt a másik film, amiről végül lemondott ennek a kedvéért? Nos, nem más, mint a Disney akkor még kockázatosnak tűnő, de mára igazi moziklasszikusává és minden idők egyik legjövedelmezőbb mozis franchise-jává vált A Karib-tenger kalózai mozija!

Jim Carrey játszhatta volna el Jack Sparrow kapitányt, ám mivel nem vállalta, a szerep végül Johnny Depp ölében landolt, a többi pedig már történelem. Mai szemmel nehéz rajta kívül bárki mást elképzelni ebben a szerepben, de az is kétségtelen, hogy Jim Carrey van annyira tehetséges színész, hogy ő is emlékezeteset alakíthatott volna. De ez már sosem fog kiderülni.