A Netflix idén ősszel is gondoskodik az izgalmas megjelenésekről, érkezik ugyanis az Idegenek egymás között.

Thomas M. Wright rendezése 2022-ben került bemutatásra a cannes-i filmfesztiválon. Wright elmondása szerint a produkcióval egy olyan történetet szeretett volna készíteni, amely egy “rejtett” világba kalauzolja a nézőket. “Bár az erőszak az oka ennek a filmnek, nem ez a témája. A téma az emberek közötti kapcsolatok. Ez azt jelenti, hogy számomra ez egy olyan film, amelyet az empátia határoz meg” - nyilatkozta korábban a rendező.

MIRŐL SZÓL?

A Idegenek egymás között két férfi története, akik egy hosszú utazás során beszélgetésbe elegyednek egymással. Az egyikük egy megoldatlan eltűnt személy ügyének gyanúsítottja, míg a másikuk pedig épp az őt üldöző ügynök. Kettejük között egy igencsak “kényelmetlen barátság” szövődik, így lesz a fókuszpontja ennek a feszült hangulatú történetnek, amely Ausztrália egyik legnagyobb nyomozásának és titkos akciójának igaz történetén alapul.

A SZÍNÉSZEKRŐL

Az Idegenek egymás között igencsak parádés szereposztást kapott, hiszen Joel Edgertont sokaknak nem kell bemutatni, a színész korábban az Obi-Wan Kenobi sorozatban alakította, Owen Larst, míg  Sean Harris a Mission: Impossible - Utóhatás és Borgiák - A bűnös család nyújtott emlékezetes színészi teljesítményt.

A TÖKÉLETESSÉG HATÁRÁN

A produkció erős indítással büszkélkedhet, hiszen az előzetesen megjelent kritikák alapján már a premier előtt 94 százalékos értékelést kapott a Rotten Tomatoes portálon. Az Idegenek egymás közt tehát már elérhető a Netflix műsorkínálatában, a további szerepekben pedig Ewen Leslie, Andreas Sobik, Jada Alberts, Matthew Sunderland és Steve Mouzakis láthatók.

dráma | krimi | thriller

Két férfi története, akik egy repülőn találkoznak, és beszélgetésbe elegyednek, amely barátsággá alakul. Henry Teague számára, akit az egy életen át tartó fizikai munka és... több»