A Noah Hawley által írt és rendezett Alien: Föld című tévésorozat elképesztő eredményt produkált: az első epizód 9,2 millió megtekintést ért el a világon hat nap alatt – írja a Variety.

A megtekintések száma nem tartalmazza az FX csatornán történő nézettségi adatokat, kizárólag a streamingplatformok (Hulu, Disney+) eredményeit.

Az Alien: Föld az Alien franchise első televíziós projektje, és két évvel az eredeti, 1979-es film előtt játszódik. Az alaptörténet egy véletlen űrhajó-katasztrófával kezdődik, mikor a jármű megsérül és lezuhan a Földön, a Prodigy Corporation által ellenőrzött terület felett. A Prodigy cégnél fejlesztették az első hibrideket – olyan humanoid robotokat, amelyekbe emberi tudatokat ültetnek át. Ilyen Wendy (eredetileg Marcy), akinek tudata egy felnőtt szintetikus testbe kerül. Wendy, mentorával és más hibrid társaival együtt elindul, hogy felderítse a lezuhant űrhajó titkait. Eközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az idegen életformák – köztük xenomorfok – sokkal veszélyesebbek, mint bárki gondolta volna.

A sorozat központi motívuma a félelem, a túlélés és a mesterséges létforma kérdései.

A sorozatban olyan színészek szerepelnek, mint Timothy OlyphantEssie DavisAlex LawtherSydney ChandlerBabou CeesayNoah Hawley és Richa Shukla.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

horror | sci-fi | thriller

Amikor egy titokzatos űrhajó lezuhan a Földre, egy fiatal nő és egy szedett-vedett katonai csapat sorsdöntő felfedezést tesz, amely során szembekerülnek a bolygót érintő... több»