Páratlan párosok

(de az eredeti se sokkal értelmesebb) Hmm, felettébb fura alkotás. A két forgatókönyvíró megegyezik a két főszereplővel, és egyikük a rendező. Ettől még lehetett volna jó, de nem lett. Néha azért működött, de többnyire olyan volt, mintha amit felett... Teljes kritika

A Páratlan párosok alapötlete szerintem kifejezetten ígéretes. Egy széthulló házasság, egy régi barátság és egy nyitott kapcsolat találkozása akár érdekes is lehetett volna, viszont a probléma az, hogy a film nem igazán tudja eldönteni, hogy mi akar lenni. Romantikus vígjáték, abszurd komédia vagy karakterdráma? Ez a bizonytalanság végig érezhető, és emiatt sok jelenet inkább fárasztónak, mint viccesnek hat. A humor nagy része nagyon direkt, sokszor alpári, és bár egy-két jelenetben működik a kényelmetlen nevetés érzése, összességében inkább erőltetettnek tűnik. A történet sodrása sem kiegyensúlyozott, vannak hosszú, vontatott párbeszédek, amiket hirtelen harsány, túlzásba vitt poénok szakítanak meg. Ez nem ad igazi ritmust, inkább széttöredezetté teszi az élményt.Dakota Johnson egyre rosszabb teljesítményt tesz le, ez a második olyan filmje az évben, ami ultragyenge. Carey figurája érdekes lehetne, de a film nem engedi, hogy valódi mélységet kapjon, csak sodródik a helyzetekkel, ami egy idő után kifejezetten unalmassá válik.A film legerősebb pontja talán az, hogy nem fél tabukat feszegetni. Azonban ez az őszinteség sokszor inkább öncélú, és nem vezet se komolyabb gondolatokhoz, se igazán emlékezetes komédiához.Összességében ahelyett, hogy vígjátékot kapnánk, inkább egy kusza, néha fárasztó, néha kínos élmény marad a film után. Engem személy szerint felidegesített, hogy erre a rossz filmre időt pazaroltam, elég negatív élményt hagyott bennem, ami azért ritka nálam.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A Michael Angelo Covino rendezte Páratlan párosok (Splitsville) tipikusan az a darab, amely a modern párkapcsolati válságok húsbavágó kérdéseit próbálja a szatíra mázával tálalni. A történet alapvetése ingoványos talaj: két baráti házaspár dinamikáját látjuk, ahol az egyik fél látszólagos harmóniája mögött a nyílt házasság intézménye áll. Ez a motívum adja a film gerincét, feszegetve a határokat a szabadság és az érzelmi káosz között. A cselekmény ott bicsaklik meg, ahol a szereplők racionalizálni próbálják azt, ami sokak szemében egyszerűen hűtlenség. A film patikamérlegen adagolja a kínos szituációkat, ahol a megcsalás már nem bűn, hanem „terápiás eszköz”. A feszültség akkor hág tetőfokára, amikor feltűnik egy ösztönvezérelt alfahím, aki jelenlétével porig rombolja az értelmiségi okoskodást. Az indulatok végül egy groteszk verekedésjelenetben robbannak ki. Bár a műfaja vígjáték, a humora nem minden ponton talált be nálam. Őszintén szólva: ez a film nekem kevésbé tetszett, mint a feleségemnek. Míg őt lekötötték a lélektani rezdülések, én néha csak feszengtem a karakterek határozatlanságán. Számomra ez a mozi egy tipikus egyszernézős élmény marad: egyszer elgondolkodtat, de nem váltja meg a világot. Nálam 5/3 csillag.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Nem egy átlagos vígjáték. Az első egy órában még elég szórakoztató a két pár nyitása mások, illetve egymás felé. A film második felétől kezdve viszont olyan érzésem volt, hogy azt se tudom, merre fog kilyukadni a történet, valamint már elég erőltetettnek érződött, de végül pozitívan zárult a párok története.