Közösség

Vélemény:

 

78 A vonat

(1973)

A háború elől nem lehet elmenekülni

 
Berto49   2019.07.15 20:40
0

Milyen jó, hogy vannak visszaemlékezések, könyvek, filmek a háború borzalmairól, mert az emberek emlékezete véges, meg el is akarják felejteni az átélt borzalmakat. 1940 nyara Belgium és Franciaország számára a német megszállást jelentette, a bevehetetlennek vélt Maginot vonalat megkerülve a Wermacht seregei Párizsban győzelmi parádét tartottak. A civil lakosság többsége fejvesztve menekült a németek elől. Egy ilyen vonattal történő menekülés történetét vitte filmre 1973-ban Pierre Granier-Deferre. Számomra fontos, hogy kiváló színészek szerepeljenek a látott filmben, ebben az esetben ez a kívánságom teljesült is, hiszen Romy Schneider és Jean-Louis Trintignant már azelőtt is bizonyították tehetségüket. A fekete-fehér háborús felvételek hatásosan ellensúlyozták a kibontakozó szerelmi szálat. Ebben az életveszélyes helyzetben nem is nagyon lehet elítélni a történteket, hiszen egymásba kapaszkodva próbáltak elfelejtkezni a körülményeikről. Csak a vakszerencse mentette meg őket a németek brutális, a civileket sújtó támadásaitól. Az érzelmes és a végső kimenetelt csak sejtető befejezés méltó lezárása volt ennek az egy emberpárt érintő háborús történetnek.