E sorok írója szerint kifejezetten Sarah Polley tehetségének brillírozására írt filmecske. A sokkal előkelőbb bánásmódra érdemes színésznő még fiatal szárnyát próbáló tinédzserként bizonyította rátermettségét pályára – különös tekintettel a drámai jellegű felütésekre. A sokak által kedvelt Váratlan utazás magával ragadó hangulata még akkor is egybeforrt a nevével, ha viszonylag keveset játszott – mégis a jó szemű kritikusok (és nézők) azonnal észrevehették kivételes talentumát.
Ez ebben a filmben teljesedik ki, kissé végzetszerűen. A történet alapfelvetése persze azonnal hozza magával a szükségszerűséget a katarzisra és ezáltal a lehetőséget a drámai hangulatra. Az óvó tekintetek mindazonáltal féltve vigyázzák, hogy a történet nehogy átcsapjon esetleg melodrámába – de ez nem történik meg. Az érzelmek kötéltáncán, amely a sors és az ember viszonyát próbálja felkutatni az emberi életeken át, lélegzet visszafogva egyensúlyoznak a karakterek.
Sajnos tudván vagy észrevétlenül a bajok okozója a századfordulóra egy szabályszerű tipikus élethelyzetet hozott be a köztudatba. A csendben létrejövő bajok, a végzetes sorscsapásoknak éppen az embernek, mint olyannak a saját lelki harmóniájának a semmibevétele az oka. Hősünk nagyon jó helyen keres, amikor szűkre szabott lehetőségei nyomán éppen a lelki gátlások feloldását, a kimondatlanság megfordítását, az idill felszínre hozatalát tűzi ki célul. Mindazonáltal megjegyzendő – s ez mindenképp pozitív –, hogy számos alkalommal pont ezen pszichés felszabadulásnak köszönhetően újra visszanyerhető, ami elveszettnek tűnt.
E sorok írója szerint kifejezetten Sarah Polley tehetségének brillírozására írt filmecske. A sokkal előkelőbb bánásmódra érdemes színésznő még fiatal szárnyát próbáló tinédzserként bizonyította rátermettségét pályára – különös tekintettel a drámai jellegű felütésekre. A sokak által kedvelt Váratlan utazás magával ragadó hangulata még akkor is egybeforrt a nevével, ha viszonylag keveset játszott – mégis a jó szemű kritikusok (és nézők) azonnal észrevehették kivételes talentumát.
Ez ebben a filmben teljesedik ki, kissé végzetszerűen. A történet alapfelvetése persze azonnal hozza magával a szükségszerűséget a katarzisra és ezáltal a lehetőséget a drámai hangulatra. Az óvó tekintetek mindazonáltal féltve vigyázzák, hogy a történet nehogy átcsapjon esetleg melodrámába – de ez nem történik meg. Az érzelmek kötéltáncán, amely a sors és az ember viszonyát próbálja felkutatni az emberi életeken át, lélegzet visszafogva egyensúlyoznak a karakterek.
Sajnos tudván vagy észrevétlenül a bajok okozója a századfordulóra egy szabályszerű tipikus élethelyzetet hozott be a köztudatba. A csendben létrejövő bajok, a végzetes sorscsapásoknak éppen az embernek, mint olyannak a saját lelki harmóniájának a semmibevétele az oka. Hősünk nagyon jó helyen keres, amikor szűkre szabott lehetőségei nyomán éppen a lelki gátlások feloldását, a kimondatlanság megfordítását, az idill felszínre hozatalát tűzi ki célul. Mindazonáltal megjegyzendő – s ez mindenképp pozitív –, hogy számos alkalommal pont ezen pszichés felszabadulásnak köszönhetően újra visszanyerhető, ami elveszettnek tűnt.