Valamikor régen még moziban már ott magával ragadott a film mikor a hatalmas hegylánc gyomrába bevitt a kamera és azt láttam, ahogy Gandalf élet-halál harcot vív a Barloggal. Ilyen epikus nyitást az óta sem láttam. Ezek után több szálon futnak az események. Láthatjuk, ahogy a két bátor hobbit mellé „társul” Szméagol Emin muil szikláinál és segítségével eljutnak a film végéig egészen Osgiliathig. Közben persze nemcsak az úttal kell megküzdeniük. Frodó kezdi megérteni, hogy Gollam miért is lett ilyen a gyűrűtől és egyre jobban érzi saját magán is a teher növekedését. A gyűrű akarata egyre nagyobb lesz elméje fölött, így kezd éket verni közé és legjobb barátja Samu közé. Láthatjuk, hogy Szméagol viaskodik a gyűrű által létrehozott kapzsi, gonosz és gyilkos énjével, kis időre sikerül is legyőznie őt, de aztán mikor magára marad, ismét beengedi a gonosz énjét.
Egy másik szálon a három vadász üldözi az Uruk-hai orkokat, hogy megmentsék két elrabolt barátjukat. Itt megismerhetjük Középfölde lovas népét. Királyuk elméjét Szarumán tartja fogva így próbálja felügyelet alatt tartani a területet. Gandalf visszatér, a halálból majd kiűzi a király elméjéből Szarumánt, ezek után beindulnak az események. A kürtvári nagy csata olyan szépen van előadva, hogy közben még pislogni sem mer az ember. Lezárás pedig felvezeti a következő rész eseményeit, valamint megismerjük Gollam tervét.
Rengeteg szereplős a film ám ennek ellenére egyik karakter sincs elnyomva, megfelelő időt és teret kapnak.
Látványvilág továbbra is eszméletlenül szép, hiába 10 éves lassan a film máig megállja a helyét minden téren. A címszereplő két torony körüli kamerás pásztázások a zenével, egyik kedvenc részeim.
Valamikor régen még moziban már ott magával ragadott a film mikor a hatalmas hegylánc gyomrába bevitt a kamera és azt láttam, ahogy Gandalf élet-halál harcot vív a Barloggal. Ilyen epikus nyitást az óta sem láttam. Ezek után több szálon futnak az események. Láthatjuk, ahogy a két bátor hobbit mellé „társul” Szméagol Emin muil szikláinál és segítségével eljutnak a film végéig egészen Osgiliathig. Közben persze nemcsak az úttal kell megküzdeniük. Frodó kezdi megérteni, hogy Gollam miért is lett ilyen a gyűrűtől és egyre jobban érzi saját magán is a teher növekedését. A gyűrű akarata egyre nagyobb lesz elméje fölött, így kezd éket verni közé és legjobb barátja Samu közé. Láthatjuk, hogy Szméagol viaskodik a gyűrű által létrehozott kapzsi, gonosz és gyilkos énjével, kis időre sikerül is legyőznie őt, de aztán mikor magára marad, ismét beengedi a gonosz énjét. Egy másik szálon a három vadász üldözi az Uruk-hai orkokat, hogy megmentsék két elrabolt barátjukat. Itt megismerhetjük Középfölde lovas népét. Királyuk elméjét Szarumán tartja fogva így próbálja felügyelet alatt tartani a területet. Gandalf visszatér, a halálból majd kiűzi a király elméjéből Szarumánt, ezek után beindulnak az események. A kürtvári nagy csata olyan szépen van előadva, hogy közben még pislogni sem mer az ember. Lezárás pedig felvezeti a következő rész eseményeit, valamint megismerjük Gollam tervét. Rengeteg szereplős a film ám ennek ellenére egyik karakter sincs elnyomva, megfelelő időt és teret kapnak. Látványvilág továbbra is eszméletlenül szép, hiába 10 éves lassan a film máig megállja a helyét minden téren. A címszereplő két torony körüli kamerás pásztázások a zenével, egyik kedvenc részeim.