Közösség

Vélemény:

 

79 Jojo Nyuszi

(2019)

Jojo Nyuszi

 
MKristijan   2020.02.08 23:21
4

Amikor az ember elmegy a moziba, valami ilyesmi élményre vágyik. Kap vicceset, szívszorítót, egy érdekes és más szemszögből egy már régóta rágott csontról. Valahogy még nem foglalkoztattak a Hitlerjugendek, de inkább az lehetett a baj, hogy olyan sok az impulzus, hogy mindig csak azt látjuk, amit láttatni akarnak velünk.
Örülök, hogy végre erre is sor került, viccesen megismerkedhettünk a német fiatalok akkori életével, kicsit kifordítva. Amennyire vicces volt 1-1 jelenet, annyira volt szomorú is. Először, mikor megláttam Rebel Wilsont az előzetesben, határozottan elszomorodtam, nem igazán szeretem a komolytalansága miatt. Valahogy itt is ugyanazt adta vissza, mint amit eddig is játszott, de ebben a filmben úgy éreztem, hogy ő inkább az egész náci hit abszurd valója volt.