Filmtörténeti jelentősége valószínűleg a Casablancához, a Psychóhoz vagy az Arábiai Lawrence-hez fogható csak. Illetve pontosabban nem is jelentőségről van szó, hanem esztétikai mérföldkőről, amelyben a vizualitás, mint anya a gyermekkel, kézen fogva járt. Annyira nem is biztos, hogy érdemes elolvasni egy x-edik elemzést is, de persze annak, aki rajongója a mozinak, sokat jelent egy-egy újabb kis írás is. Véleményezése vagy feldolgozása olyan embereket is megihletett, akik teljesen kívül estek az esztétizálástól – ennek okát pedig ott kell talán keresni, hogy mondanivalója annyira esszenciális, elsöprő erejű.
Igazi mondanivalója annyira egyértelmű – még abban az esetben is, ha jórészt metaforikus. Majdhogynem teljesen megfelel az ókori nagy hagyományok tudás- és bölcsességtárának. Szubjektív megjegyzésként talán annyit lehetne hozzátenni, hogy a mű alapfeltevése, mely szerint az emberiség rabságát úgymond gépeknek köszönheti (és önmagának), elég átvitt értelmű. Ezt gyakran inkább szellemi szférák befolyásaként írták le, vagy egy egy konkrét szellemiség ártó hatásának. A film szerint mindennek praktikus, tényleges célja volt – viszont ha párhuzamot szeretnénk vonni az emberiség ősemlékezetében élő tudásokkal, akkor ennél elvontabb dolgokról lehet szó.
Kevés szó esik szintén a lázadó csoport vagy a „felébredtek” egy tagjának visszaeséséről. Nagyon magáért beszél neki és az ügynöknek a dialógusa, pontosabban az a helyzet, ahogy a szellemi visszafelé fejődését láthatjuk, mintegy retrográd megvilágosodás, ahogy újra kényelembe helyezheti magát a lélek az édes tudatlanságban.
A szerelem megváltó élménye akár egy népmesei hagyományra is utalhat, amelyben a réven a csónakot a szerelem viszi át. S itt a megváltást valóban az igaz szerelem hozza. Ez a kapuja a nirvánának.
Filmtörténeti jelentősége valószínűleg a Casablancához, a Psychóhoz vagy az Arábiai Lawrence-hez fogható csak. Illetve pontosabban nem is jelentőségről van szó, hanem esztétikai mérföldkőről, amelyben a vizualitás, mint anya a gyermekkel, kézen fogva járt. Annyira nem is biztos, hogy érdemes elolvasni egy x-edik elemzést is, de persze annak, aki rajongója a mozinak, sokat jelent egy-egy újabb kis írás is. Véleményezése vagy feldolgozása olyan embereket is megihletett, akik teljesen kívül estek az esztétizálástól – ennek okát pedig ott kell talán keresni, hogy mondanivalója annyira esszenciális, elsöprő erejű.
Igazi mondanivalója annyira egyértelmű – még abban az esetben is, ha jórészt metaforikus. Majdhogynem teljesen megfelel az ókori nagy hagyományok tudás- és bölcsességtárának. Szubjektív megjegyzésként talán annyit lehetne hozzátenni, hogy a mű alapfeltevése, mely szerint az emberiség rabságát úgymond gépeknek köszönheti (és önmagának), elég átvitt értelmű. Ezt gyakran inkább szellemi szférák befolyásaként írták le, vagy egy egy konkrét szellemiség ártó hatásának. A film szerint mindennek praktikus, tényleges célja volt – viszont ha párhuzamot szeretnénk vonni az emberiség ősemlékezetében élő tudásokkal, akkor ennél elvontabb dolgokról lehet szó.
Kevés szó esik szintén a lázadó csoport vagy a „felébredtek” egy tagjának visszaeséséről. Nagyon magáért beszél neki és az ügynöknek a dialógusa, pontosabban az a helyzet, ahogy a szellemi visszafelé fejődését láthatjuk, mintegy retrográd megvilágosodás, ahogy újra kényelembe helyezheti magát a lélek az édes tudatlanságban.
A szerelem megváltó élménye akár egy népmesei hagyományra is utalhat, amelyben a réven a csónakot a szerelem viszi át. S itt a megváltást valóban az igaz szerelem hozza. Ez a kapuja a nirvánának.