Mindez természetesen csak az Ön véleménye, mint ahogy az utolsó - helyesen - zárójelbe tett megjegyzés is, s így nincs vele probléma. De, ahányan vagyunk, annyiféle nézőpont. Tény, hogy Molinaro stílusa, szemlélete szokatlan, lehet szeretni és nem szeretni, de mindenképp voltak és vannak olyanok, akiknek \"bejött\" ez a filmkészítés. És maga a film humora is! Jómagam például többszöri megnézés után is derülni tudok a legtöbb jeleneten, s hát 1964-ben, csak Franciaországban volt még 1.664 555 ember, aki szintén befizetett erre a komédiára. Márpedig az a nézőszám abban a korban teljes megfelelő siker volt (ezt az összes 1 millió körüli filmre el lehet mondani), attól függetlenül, hogy aztán voltak az \"irreális\" giga sikerek, mint pl. ugyanebben az évben a Belmondo és a Françoise Dorléac főszereplésével készült \"Riói kaland\" (eredetileg: L\'Homme de Rio).
A bizonyos zárójeles mondathoz annyit fűznék, hogy igen, a szépséggel kapcsolatos vélemény az valóban szubjektív. Catherine talán \"klasszikus\" értelemben volt szép, Françoise viszont érdekesen, különlegesen. \'64-ben ugyanakkor már kezdett nagyon lefogyni ill. már le is volt fogyva, s mindenképp megviseltnek tűnik az akkori képeken. Cassel-el való szakítása nagyon megviselte. De érdemes rákeresni egy-két évvel fiatalabb felvételeire, ahol hihetetlen báj is társult egyediségéhez. Segítek! Az alábbi filmben érdemes megtekinteni a 8:02-től induló jelenetét!
És íme a Gigiben!
Egyénisége számomra mindenképp izgalmasabb, mint húgáé, bár Catherine-t is kedvelem. Catherine szerintem inkább jelenség volt, egy szépség, aki természetesen némi tehetséget is örökölt, de tipikusan az az alkat, akit elég, ha csak vesz a kamera, semmit nem kell csinálnia. Françoise ezzel szemben tanult színész volt, s Franciaország szerte elismert hatalmas tehetség, aki 18 évesen debütált a párizsi színház világában, a Gigi főszerepében (1960-ban). Majd azonnal vitték filmezni. Nagyon érdemes megtekinteni minimum az alábbi filmeket, melyekben fantasztikus munkát végzett:
Arsène Lupin contre Arsène Lupin, 1962. (rögtön egy másik Molinaro-rendezés :) szép siker volt ez is, egyébként)
La Peau douce (Bársonyos bőr, 1964. Catherine kedvenc filmje nővérétől. Sokak szerint ebben a filmben látható leginkább, hogy kit is vesztett el a francia mozi.)
Genghis Khan (Dzsingisz Kán), 1965. (Omar Sharif és Steven Boyd méltó partnere ebben a filmben Françoise. Ugyanakkor gyönyörű is.)
Cul-de-sac, 1966. (Polanski Berlini fesztiválgyőztes filmje a Catherine-el készült Repulsion után. Valamiért ő is \"bírta\" a Dorléac lányokat, talán nem véletlen... :) )
Billion Dollar Brain, 1967. - az utolsó film. itt olyan legendákkal hozták össze Françoise-t, mint Karl Malden és Michael Caine...., ez talán nem volt véletlen.
Françoise elképesztő tehetség volt, s halálakor az általános vélemény az volt Franciaországban, hogy a \"a francia a film a legfrissebb és legszemélyesebb (közvetlenebb) csillagát vesztette el...\". Érdemes utána nézni még egy bizonyos François Truffaut, Françoise-ról alkotott véleményének... ugye, ő rendezte a \"Bársonyos bőr\" című remekműben....
Mindenesetre örülök, hogy egyáltalán találtam hozzászólást ezen a lapon! Meg is lepődtem alaposan. :)
Nagyon köszönöm az információkban gazdag kritikát. Mindketten tudjuk, hogy izlésről nem érdemes vitatkozni. Közvetlenül a film megtekintése után írtam a véleményemet, amely lehet, hogy módosulni fog, ha megnéztem az ajánlott filmeket.
Üdvözletem: Berto49
Még nem erősítetted meg az e-mail címed!
Kérjük, lépj be a levelezési fiókodba és a regisztrációkor kapott e-mailben kattints a megerősítő linkre.
Ha nem kaptál ilyen e-mailt, akkor kérjük, kattints a lenti "Megerősítő e-mail újraküldése" gombra.
Szedett-vedett, koncepció nélküli film 1964-ből, amelyet csak a szereplői mentenek meg a nézhetetlen értékeléstől. Jean-Claude Brialy és Claude Rich mellett Belmondo is kapott egy rövid szerepet benne. A görögországi jelenetek bizonyára kellemes nyaralást jelenthettek a színészeknek, mert teljesítményt nem várt tőlük a közepes, vagy annál rosszabb filmek rendezője, Édouard Molinaro. (Az „Őrült nők ketrece” csak a vak tyúk is talál szemet alapon sikerülhetett.) A mindkét Dorléac nővér szereplése szomorú gondolatokat kelthet, hiszen Françoise három év múlva már halott volt. (Egy végtelenül szubjektív megjegyzés: a húg, Catherine nekem lényegesen szebbnek tűnt, szépsége még a mai napig sem halványult el, ráadásul fantasztikus tehetséggel is párosult.)