A főszereplő csaj (Maïwenn) írta a forgatókönyvet, és rendezte a filmet, korábban színészkedett csak, újabban próbálgatta az ez irányú tehetségét is, de ez volt az első igazán fajsúlyos ilyen munkája. Szerintem jól sikerült.
Johnny Depp jó munkásemberként megoldotta rutinból XV. Lajost, nem ő volt a legnagyobb teljesítményt nyújtó szereplő, de nem csinálta rosszul.
A történet közismert, meghalt a Mme Pompadour, kellett új nő a királynak, és du Barryt hajtották fel neki. Az udvar, az időközben a trónörökös mellé érkező osztrák Marie-t beleértve kevésbé fogadta lelkesen, mint a király, úgyhogy amikor a király kicsekkolt, őt elhajtották apácának.
Persze nem sokáig örülhettek, mert jött a felfordulás meg a véresszájú Robespierre, aztán mindenkinek lecsapatta a fejét (már azoknak, akik eléggé együtt nem működő módon meg nem haltak korábban). Alapos ember volt, így du Barryt is kinyírta, ha már úgy belejött a vérengzésbe. De a film nem erre fókuszál, hanem arra az időre, amikor XV. Lajos még élt és tette a dolgát.
Ez a film úgy mutatja be a versailles-i protokolláris világ kötöttségeit, hogy az ember egyenesen megsajnálja a királyt – szerintem egy pék vagy egy fogadósné valahol vidéken sokkal boldogabb életet élhetett, mint ezek a szerencsétlenek, függetlenül attól, hogy mekkora összeharácsolt vagyonokban tobzódtak.
A közel kétórányi játékidő könnyen lement, és a kissé fura narrátoros részeket is könnyű volt megbocsátani. Nézzétek bátran.
A főszereplő csaj (Maïwenn) írta a forgatókönyvet, és rendezte a filmet, korábban színészkedett csak, újabban próbálgatta az ez irányú tehetségét is, de ez volt az első igazán fajsúlyos ilyen munkája. Szerintem jól sikerült.
Johnny Depp jó munkásemberként megoldotta rutinból XV. Lajost, nem ő volt a legnagyobb teljesítményt nyújtó szereplő, de nem csinálta rosszul.
A történet közismert, meghalt a Mme Pompadour, kellett új nő a királynak, és du Barryt hajtották fel neki. Az udvar, az időközben a trónörökös mellé érkező osztrák Marie-t beleértve kevésbé fogadta lelkesen, mint a király, úgyhogy amikor a király kicsekkolt, őt elhajtották apácának.
Persze nem sokáig örülhettek, mert jött a felfordulás meg a véresszájú Robespierre, aztán mindenkinek lecsapatta a fejét (már azoknak, akik eléggé együtt nem működő módon meg nem haltak korábban). Alapos ember volt, így du Barryt is kinyírta, ha már úgy belejött a vérengzésbe. De a film nem erre fókuszál, hanem arra az időre, amikor XV. Lajos még élt és tette a dolgát.
Ez a film úgy mutatja be a versailles-i protokolláris világ kötöttségeit, hogy az ember egyenesen megsajnálja a királyt – szerintem egy pék vagy egy fogadósné valahol vidéken sokkal boldogabb életet élhetett, mint ezek a szerencsétlenek, függetlenül attól, hogy mekkora összeharácsolt vagyonokban tobzódtak.
A közel kétórányi játékidő könnyen lement, és a kissé fura narrátoros részeket is könnyű volt megbocsátani. Nézzétek bátran.