Kicsit megijedtem az első vélemények után, hogy Lanthimos második idei filmje, A kegyelem fajtái nem fog velem kellőképp rezonálni, de félelmeim alaptalanok voltak: ennél jobban ugyanis csak a Szegény párákat szerettem jobban!
A görög direktor ezúttal toxikus kapcsolatokról és a szeretet iránti elkeseredett küzdelemről mesél a tőle megszokott, beteg módon. Ennél fogva a magyar cím kicsit félrement, még a tükörfordított Kedvesség fajtái is jobb lett volna, de én a Szeretet fajtáira szavaznék.
164 perces játékideje nem kevés, viszont az egymástól független történetek azért kellően felfrissítik körülbelül 50 percenként az embert, hogy ne unja. Viszont vicces módon épp az első szegmenst éreztem néhol picit laposnak, talán nem véletlen, hogy ezt tették előre.
Nagyrészt a Szegény párákból ismerős színészgárda ismét brillírozik, Stone és Dafoe nyilván nem nagy meglepetés, de Jesse Plemons szerintem simán élete alakítását nyújtja. Mr. Mellékszereplő felnőtt végre, hogy hátán vigyen el filmeket? Csak azt remélem, hogy nem egy Marvel-hős szerepe lesz a következő nagy lépcsőfok a karrierjében.
Szóval kifejezetten jól sikerült A kegyelem fajtái, viszont elsősorban azoknak ajánlanám, akik a Kutyafog-Homár-Szent szarvas vonalat is kedvelték Lanthimos repertoárjából, noha ezeknél szerintem jobban sikerült (de lehet, ezt csak a friss moziélmény mondatja velem). A Szegény páráknál vagy A kedvencnél elvontabb, de még mindig meg van fűszerezve annyi amerikai könnyedséggel, hogy fogyaszthatóbb legyen.
64 A kegyelem fajtái (2024)
Három különböző történet három nagyon különböző emberről: Egy nyughatatlan férfiról, aki megpróbálja visszaszerezni irányítást az élete felett; egy zaklatott... több»
