Nehéz volt nézni. Az első negyven perc után meg kellett állítanom, és rápihenni aggyal. Utána sem volt sokkal könnyebb, de már tudtam, mire számítsak. Ez az a fajta szociodráma, ami utólag üt be. Közben nem sokkolt, inkább idegesített és untam. A téma fontos. Évtizedek óta időszerű. Nem értettem a sok üresjáratot. A színielőadást különösképpen nem tudtam hova tenni. Történet nem igazán volt, bele-belekaptak helyzetekbe, és sajnos megoldást vagy feloldást sem kaptunk. Egy Berlinből hazaköltőző fiú beilleszkedésének nehézségeit látjuk. Egy másik rendszerből érkezett, és ez nem csupán oktatási szempontból értendő. Ezért látjuk, hogy sokkal inkább az évtizedekkel lemaradt, poroszos-szocialista berögződésű oktatási rendszer hátráltatja Palkó integrálódását, mint az osztálytársai. A fiatal, pályakezdő tanárnő próbál segíteni neki, miközben ő is szembekerül a vaskalapos kollégákkal. Sok helyen dokumentarista a hangvétel, nem egyszer hat amatőr színjátszásnak. A filmre bőven ráfért volna a vágás, negyedét-harmadát lehetett volna kukázni. Ha szórakoztató filmet néznél, ne ezt válaszd!