Hokum

Felcsillant a szemem, amikor megnéztem az előzetesét a filmnek. Uh, gondoltam, ez jó kis horror lesz, de csalódnom kellett. A hangulata jó volt, de a történet zavaros, néhány esemény logikátlan. A cselekményt illetően pedig több szálon is hiányérzete marad az embernek.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A zseniális Oddity- t is jegyző Damien McCarthy mintha kissé belegabalyodott volna a mondanivalóba, a Hokum ugyanis furcsa kettősséget képvisel: az elején szinte egy érthetetlen katyvasz, máskor meg iszonyatosan szájbarágós. A hangulatot kétségkívül ... Többeltalálta, és a látvány/ atmoszféra is példaértékű, valamint az Oddity- hez hasonlóan itt is beemel egy krimiszálat, azonban az ír boszorkányfolklór nincs kibontva, és felemás érzéseket hagy az emberben, leginkább a megválaszolatlan kérdések miatt. Inkább nyomasztó, mint horrorisztikus. A középpontban a bűntudat lenne, de valahogy teljesen szétesik az egész és jobban hasonlít egy lázálomra, mint horrorfilmre. Számomra kihagyott ziccer.

A pontszámai alapján egy jó filmet vártam. Iszonyatosan nehézkesen, cammogva indul el. Jelentéktelen karakter, semmilyen történés, vontatottság jellemzi. Aztán történik néhány bíztató dolog, de a figyelem lankad addigra. Bepörögni csak nem akar. Úgy ... Többfele, kétharmada táján feladtam. Beletekergettem, láttam, hogy ott vannak benne tényleg jól sikerült jelenetek, borzongató, libabőrözős lehetett volna, ha el bírok odáig szenvedni. De nem ment. És még egyszer neki sem futnék. Szóval nekem ez a végtelenül lassú építkezés egyszerűen kibírhatatlan. Régebben a filmek 90 percesek voltak. Az egy általánosan jó hossz. Vannak filmek, amik hosszabbak lettek és óriási elismerést kaptak. De nem attól lett jó a film, mert hosszú. Sokan megnyújtják a semmit, hogy kiteljen a játékidő... Ez a film kicsit rövidebb játékidővel tervezve vagy jobban megvágva akár egy érdekfeszítő, izgalmas film is lehetett volna. Így viszont mire érdekessé válna, addigra megkapja az "unalmas" bélyeget. Szerintem.

A Hokum nem az a horrorfilm, amely azonnal a néző torkának ugrik, inkább lassan, alattomosan építi fel a feszültséget. Már az első percekben érezhető, hogy itt nem a klasszikus ijesztgetés lesz a középpontban, hanem a nyomasztó hangulat, a bizonytala... Többnság és az a kellemetlen érzés, amikor a néző sem tudja eldönteni, mi valóság és mi csak a főhős széteső lelkiállapotának része. A film legerősebb eleme egyértelműen az atmoszférája,a zord helyszínek, a csendek, a furcsa apró részletek mind azt szolgálják, hogy a néző fokozatosan egyre mélyebbre kerüljön ebben a sötét, baljós világban. A történet ugyan nem mindig hibátlan, néha úgy érezni, hogy több ötletet próbál egyszerre mozgatni, mint amennyit igazán ki tud bontani, de a film mégis működik, mert végig fenntart egy sajátos, nyugtalanító energiát. Nem a megszokott horror-klisékből akar élni, hanem inkább a sejtetésből és a pszichológiai nyomásból. A színészi játék hiteles, különösen a főszereplő alakítása ad érzelmi súlyt a történetnek, így a film nem csupán ijesztgetni próbál, hanem emberi veszteségről és belső szétesésről is mesél. A Hokum nem tökéletes horror, de egyedi hangulatával és sötét stílusával emlékezetes darab, főleg azoknak, akik szeretik a lassan kibontakozó, gondolatébresztő rémfilmeket.