Hokum

A Hokum nálam inkább csalódás volt, a bemutató és az ígért hangulat felkeltette a figyelmemet, de végül számomra inkább a sokadik jelentéktelen horror volt. Az elején még egész jól építi a feszültséget, és a helyszínnek tényleg van egy nyomasztó hangulata, de ahogy halad előre a sztori, egyre inkább szétesik az egész. Olyan érzésem volt, mintha a film folyamatosan többnek akarna látszani annál, mint ami valójában. Tele van sejtelmes jelenetekkel és lassú kameramozgásokkal, csak közben nincs mögötte igazi tartalom vagy ütős lezárás. A karakterekhez sem nagyon lehet kapcsolódni, emiatt a horror része sem működött nálam igazán. Inkább fárasztó és öncélúan művészies lett, mint félelmetes. A végére konkrétan az volt az érzésem, hogy két órán át vártam valamire, ami végül nem történt meg. #horrorraakadva

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A zseniális Oddity- t is jegyző Damien McCarthy mintha kissé belegabalyodott volna a mondanivalóba, a Hokum ugyanis furcsa kettősséget képvisel: az elején szinte egy érthetetlen katyvasz, máskor meg iszonyatosan szájbarágós. A hangulatot kétségkívül eltalálta, és a látvány/ atmoszféra is példaértékű, valamint az Oddity- hez hasonlóan itt is beemel egy krimiszálat, azonban az ír boszorkányfolklór nincs kibontva, és felemás érzéseket hagy az emberben, leginkább a megválaszolatlan kérdések miatt. Inkább nyomasztó, mint horrorisztikus. A középpontban a bűntudat lenne, de valahogy teljesen szétesik az egész és jobban hasonlít egy lázálomra, mint horrorfilmre. Számomra kihagyott ziccer.

A kakas csípje meg, de embertelen félelmetes volt... Elszabadult tűzoltótömlő módjára fosta szét a seggem a vetítőtermet! A harmadik filmjére szedte össze magát teljesen McCarthy. Fejlődik az öcskösöm, bravó! Tehetségesebben ír, mint rendez, viszont pont a forgatókönyvei miatt erősek a filmjei kezdőként is. A horrorban nem gyakori az erős, csavaros, logikus történet. A Hokum viszont akkor is egy erős közepes filmként működne, ha nem lenne félelmetes. Ez egy jó film, kár is tovább ragozni. Hangulatában is hasonlít a régi idők horrorklasszikusaira, amikor még érdekeltek voltak a készítők a minőségben. Az pedig szubjektív, hogy kinek mennyire lesz para, de Jómagam (ahogy fentebb is finoman céloztam rá) sikoltoztam rajta a mozi sötétjében. Idén erős lesz a felhozatal, de ezidáig ez a kedvenc horrorom '26-ban!

A Hokum nem az a horrorfilm, amely azonnal a néző torkának ugrik, inkább lassan, alattomosan építi fel a feszültséget. Már az első percekben érezhető, hogy itt nem a klasszikus ijesztgetés lesz a középpontban, hanem a nyomasztó hangulat, a bizonytala... Többnság és az a kellemetlen érzés, amikor a néző sem tudja eldönteni, mi valóság és mi csak a főhős széteső lelkiállapotának része. A film legerősebb eleme egyértelműen az atmoszférája,a zord helyszínek, a csendek, a furcsa apró részletek mind azt szolgálják, hogy a néző fokozatosan egyre mélyebbre kerüljön ebben a sötét, baljós világban. A történet ugyan nem mindig hibátlan, néha úgy érezni, hogy több ötletet próbál egyszerre mozgatni, mint amennyit igazán ki tud bontani, de a film mégis működik, mert végig fenntart egy sajátos, nyugtalanító energiát. Nem a megszokott horror-klisékből akar élni, hanem inkább a sejtetésből és a pszichológiai nyomásból. A színészi játék hiteles, különösen a főszereplő alakítása ad érzelmi súlyt a történetnek, így a film nem csupán ijesztgetni próbál, hanem emberi veszteségről és belső szétesésről is mesél. A Hokum nem tökéletes horror, de egyedi hangulatával és sötét stílusával emlékezetes darab, főleg azoknak, akik szeretik a lassan kibontakozó, gondolatébresztő rémfilmeket. #megszallottsag