
Joyce Reardon: Ellen Rimbauer naplója című könyve alapján készült a három részes celluloidhulladék. A minisorozatban alapvetően semmi sem történik. Feszültséget generálnak, folyamatosan hisztiznek a debil szereplők, és a pár ugyanolyan szánalmas jump scare a rendezőnél a jelenetek csúcspontja. A színészek borzalmasan játszanak. OK... talán Jimmi Simpson és Julian Sands elfogadható. Viszont akkor meg kell említsem a másik végletet, a förtelmesen alakító, szellemi fogyatékosnak kinéző Matt Rosst és az anyját megjelenítő Mrs. Sikítófrászt (fr@ncsetudja, mi a neve) is. És erről a hitvány filmes szégyenfoltról nem is lehet többet elmondani. Az sem menti, hogy majd' negyedévszázados. Ne nézd meg!
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Stephen Kinget, amikor rá volt kattanva a vicces cigikre és egyéb pörgős cuccokra, még jobban érdekelték a paranormális dolgok. Persze erre még rátett nála a pia, és már csak úgy pörögtek az agyában a pici, de annál gyorsabban forgó fogaskerekek. Saj... Teljes kritika
Egyik nagy kedvencem ez a film. Többször láttam, és noha már tudtam, mikor mi fog történni, mégis beleborzongtam. Érdemes megnézni. Szóval filmre fel és jó szórakozást!
A film nyitójelenetében az a felirat jelenik meg, hogy "Seattle 1991". Rögtön a következő felvételeken a Wenatchee komp látható, amit csak 1998-ban építettek meg és helyeztek szolgálatba.
A film elején Steve állítása szerint Rose Redet július 1-én fogják lebontani. A film végén, miközben a túlélők Rose Red előtt állnak, elvileg 6 hónappal az események után vagyunk. A gond az, hogy az expedíció az emlékezet napjának hétvégéjén, május végén volt. Ha az építkezést elhalasztották, akkor 6 hónappal később november vége/december eleje van. Tehát Washington államban a karaktereknek télies öltözéket kellene viselnie, ehelyett csupa nyárias ruházat van rajtuk.