Lefkovicsék gyászolnak

Gyönyörű szép film a gyászról, a családi kapcsolatokról, a különbözőségről. Nagyszerű alakítások, a kisfiú is kiválóan játszott. Műfaja dráma, az, hogy néha lehet nevetni is rajta, nem teszi vígjátékká.

Az első néhány perc poénos volt, úgyhogy megkönnyebbültem, hogy végre egy jó magyar filmet fogunk látni. De túl szép remény volt, hogy igaz legyen. A végeredmény legjobb indulattal is csak közepes, és a legjobb indulatomat jelentős részben a film els... Teljes kritika

Jó ízléssel megírt dráma, ami vígjáték is egyben. A témaválasztás – apa és fia között meglévő generációs, vallási, habitus- és életmódbeli különbségek – is izgalmas, és a karakterek sem sablonosak.

Az ötlet, a színészek, a hangulat miatt baromi jó film lehetne. Nagyon tetszett az elején. Magyar film ellenére még azt is lehet érteni, amit beszélnek a szereplők! Csak sajnos nem fut ki sehová a történet, nincsen benne valódi mélység, elmarad a katarzis. Emiatt kicsit unalmas és a témájához képest üres.

Mindenki jó benne, de valahogy unalmas. Túl sok a vallási rituálé, hosszúak a snittek, lassú a kibontakozás. Jó szándékú unalom. (És, hogy vígjáték lenne?! Nem mondom, van benne némi irónia, kis cinizmus, keserédes önreflexió, de erős defektus van azok fejében, akik vígjátéknak sorolják be bármilyen okból is...)

A háború utáni magyar filmgyártásban a (szerzői) vígjátékok igazán mostohagyerekek voltak (sőt, most is azok!). Éppen ezért (volt) üdítő felfedezés anno Dyga Zsombor Köntörfalak (2010) című, most pedig Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak (2024) című filmje. Ezek a filmek úgy vígjátékok, hogy nem gagyik, ráadásul viszonylag alacsony költségvetésűek, ebből is látszik, hogy nem anyagi okai vannak (elsősorban) annak, hogy nem készülnek jó magyar vígjátékok. (Ráadásul ez utóbbit nem kifejezetten egy színész viszi el a hátán, mint anno a Köntörfalakat Elek Ferenc. Nem mintha az hiba lenne, hiszen volt egy-két Latabárunk, egy Kabos Gyulánk...)

Első pillanattól levágtam, hogy ez a történet a karakterek fejlődésére épít, így nem vártam különösebb fordulatot, helyette elmerültem a színészek parádés alakításaiban.

Átlagon aluli. Van pár vicces rész, de hanyatlik, és unalmasan be is fejeződik. A Szomszédok teleregény egyik epizódja is lehetne akár. A vallásos rituálékkal is mintha az idő lenne húzva, mert hozzá már nem tesznek. A film viszont szépen bemutatja, hogy egy vallás milyen konfliktushelyzeteket alakíthat ki, mennyire alattomosan beépül, és családokat választ szét hosszú időre vagy örökre. Jók a színészek a karakterekhez.

Végre egy különleges magyar film, amire már most ebben az évben büszkék lehetünk. Magával ragadó és emberi történet, amilyet nem lát minden bármikor az ember.

Be kelle vallanom, hogy Szabó Kimmel Tamás engem nagyon meglepett ebben a filmben. Szerintem pályafutása egyik legjobb alakítását hozza, és maga a sztori is nagyon eredeti. Mindenképp érdemes megnézni.

A gyász mindenkiből mást hoz ki, de ez a film zseniálisan ragadja meg ennek a mondatnak a lényegét. Az elmúlás helyett a jó gyászolást próbálja megmutatni, és Bezerédi Zoltán kiemelkedő színészi teljesítményt nyújt. Ahhoz, hogy a mélyebb értelmet megérthesse valaki, ismernie kell a gyászt.

Tegnap sikerült a premier előtt vetítésen megnézni, és remélem, hogy nagyon sok nézője lesz a filmnek, no meg hogy valamelyik fesztiválon díjat is nyer majd. Egy nagyon nehéz kérdéssel foglalkozik a film egy zsidó család történetén keresztül. Akinek már volt vesztesége, és nekem több is volt, tudja, hogy nagyon egyéni a gyász megélése, és ezt el kell tudni fogadtatni a környezettel, és el kell tudni fogadni a környezetünkből. Remekül nyúl a film ehhez a nehéz kérdéshez, és a nem könnyű témát vígjátéki elemekkel könnyítik. Csak ajánlani tudom a filmet mindenkinek.