Saját lifttel a pokolba (Szomszéd)

Valójában egyszer sem sikerült nevetni ezen a filmen. Az volt a legidegesítőbb ismétlődő jelenet, hogy Daniel folyton visszament ugyanabba a kocsmába. Mikor már szurkolnál, hogy na most végre elindul, akkor valahogy mégsem. És ott lebeg a kérdőjel, hogy akkor most fog repülni, vagy nem? Vagy amúgy sem akart?! Van emiatt egy folytonos várakozás a nézők részéről, mert tudjuk, hogy el kell indulnia. Tehát a reményt megkapjuk, hogy lesz valamiféle cselekmény is. Na, hát arra várhatunk. Főként dialógusokra épült drámával van dolgunk. Már-már színházban érzi magát a néző. Nagyon rá kell hangolódni a két férfi beszélgetésére, ehhez kitartóan kell fókuszálni. Valójában egyik sem egy szerethető karakter, ez eleve megnehezíti az elmélyülést. A szomszéd mint minden titkok tudója érdekes jelenség a történetben. Mi akart lenni Brühl szándéka? Határátlépés? Vagy a szomszéd testesíti meg az igazság apostolát? Őszintén szólva annyira nem jött át a film, persze ez nem von le az értékéből. Lehet, hogy többször érdemes megnézni. Nekem nem volt még türelmem hozzá, majd talán egyszer. Mindenesetre lehet rajta kattogni utána, mert ott lebeg a gyanú, hogy a film kissé túlmutat azon, amit valójában láttunk. De annyira azért nem sikerült vizualizálni.

Oké, most számomra bebizonyosodott, hogy Daniel Brühl nem csupán színészként, de rendezőként is zseniális. Fantasztikus történet, aminek ugyan megvan a maga sajátos ritmusa, de érdemes ráhangolódni.

A színészek nagyon jók de sok egy kicsit a kilencven perc ennek a történetnek.

Ez a történet (párbeszéd) olvasva nekem valószínű jobban tetszett volna, mert szimpatikusabbnak képzeltem volna a szereplőket. Számomra egyik sem volt szerethető figura, sőt...