Napszállta

Eleinte azt hittem, egy orosz regényben vagyok. Lassú tempó, pátosz, történet nincs, csak múlik az idő. Próbáltam beleélni magam a gyertyafényes (mit fényes, inkább sötétes) látványvilágba, de sajnos állandóan dörgöltem a szemem, mert nem láttam. Oké... Több, hogy akkoriban még nem volt áram, de a fotó és a film a fény rögzítésével kezdődik... Kezdtek idegesíteni a szenvtelen arcok. A főhősnő érzelmeit a szeme körüli karikák hivatottak kifejezni. A hangok rémesek, háttérhangok még inkább. A letargikus nyomozás nem vezet sehova, a titok - számomra - titok is marad. Kikapcsoltam. Talán a rendező sem számított jobbra az Oscar-díja után, ezért elengedte a gyeplőt, most már úgyis minden mindegy alapon?

Napokkal később is erősen ambivalens érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Nem tudom, mikor volt részem utoljára ilyen furcsa filmélményben. Lehetne találgatni, hogy az Oscar miatt tartotta-e meg a rendező ezt a formátumot, vagy már előtte is tudta... Teljes kritika

Ha szeretnél egy olyan filmet aminek se eleje,se vége,se mondanivalója akkor hajrá. Egy fantáziátlan gyerekes nulla történet. Egyedül a jelmezek tökéletesek,meg a környezet. A kritikusok agyon pontozták istenítik de egy halandó ember számára ez a film sajnos nem nézhető.

Felejthetetlenül rossz. A téma és a korszak is érdekel, de ezt a "filmnyelvet" nem tudtam kezelni. Vállalom, hogy bennem is van hiba, de más véleményeket olvasva, nem voltam evvel egyedül. Az idegesítő kézikamera-használat, a homályos képi világ, az ... Többérthetetlen, rosszul artikulált dialógusok, a folyamatos, érthetetlen suttogás, hátak, tarkók hosszú snittjei olyan dühöt váltottak ki, hogy a filmre nem is tudtam koncentrálni, pedig érdekelt (volna)! Egyébként ez a Saul fiánál sem jött be, pedig szeretem az elvontabb, érdekesebb filmes munkákat, Kubrick, von Trier vagy akár Jancsó nem probléma, de ezt nem tudtam megugrani!