Ijesztgessünk gyerekeket!

2022.09.10 07:26 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

1

Mit is lehetne még vászonra vinni, mi lenne ami új, és más, mint a többi?

Szinte már mindent láttunk, és ezért nagyon sokat kell agyalni, ha újat akarunk!

Sam Fell, és Chris Butler pedig megalkotta a kissé beteges srácot, Normant, aki azért nem semmi.

Ha már nem láthattuk moziban a Frankenweenie-t, mert éppen zombikat kergettünk, engesztelésül megkaptuk helyette a szintén 3D-s stoptrükk technikával készült, hasonló, kissé őrült közönségnek szóló ParaNormant.

Szegről-végről alkotói oldalról is rokon a két film, hiszen a Butler-Fell rendezőpáros író tagja, Chris Butler korábban már Tim Burton Halott menyasszonyán és a Laika stúdió első egész estés, 3D-s stoptrükk technikát használó filmjén, a Coraline és a titkos ajtón is bőszen dolgozott. Nem mellesleg azért mindkét filmet jelölték a 2013-as Oscar-díjra a legjobb animációs film kategóriában.

A Laika stúdió legújabb animációs bábfilmje ezt a jelölés inkább technikai újításának, és az ezzel elért realisztikusabb látványának, mintsem a zseniális történetbeli kidolgozottságának köszönheti.

A Coraline-nél még fekete-fehér 3D-s nyomtatást itt felváltotta a színes nyomatok készítése, így már csak kisebb utómunkákra volt szükség a majd 31 000 arcrészleten (Normannek például 8800 arcot gyártottak), ezáltal rendesen gyorsult a munkafolyamat is. A kifejezetten precíz kivitelezés mellett a történet aprólékos és újszerű megvalósítása elmaradt, inkább a Universal horror klasszikusai előtti tisztelgés és a gyerekbarát rémisztgetés ( fura egy egyveleg ) egyvelege lett a ParaNorman.

Félelmetesen böszme agyrém az egész!

Mit látunk, kérem tisztelettel?

A tizenegy éves, Romero rajongó Normant nem csak családja, de iskolatársai is idegesítő és undorító különcként kezelik, aki a halott nagymamájával néz zombis filmeket, köszönőviszonyban van a halottakkal, és aki még nagyjából azt sem tudja, hogyan kell eldobni egy botot a kutyának.

Hobbija az egyedüllét, ám ezt később az iskola másik kirekesztettjével, a kövér és beteges Neillel együtt is tudják majd űzni. Különös képessége mégis hőssé avatja, mikor nagybátyja után rá hárul a feladat, hogy a 300 éve sújtó boszorkányátkot ügyesen megtörje, de legalábbis keményen féken tartsa. Normanhez csatlakozik később néhány sablonos, de gegekkel jócskán tarkított szereplő is, akik sokat ugyan nem tesznek a történethez, viszont a felnőtt nézők számára jó alapanyagot biztosítanak a kevésbé gyerekbarát, kissé perverz poénokhoz.

Hőseink a gonosz zöld boszorkány mellet nem oroszlánok, tigrisek és medvék ellen veszik fel a harcot, hanem förtelmes élőhalottak és szellemek ellen.

Míg a Coraline-nál adott volt a varázslatos történet, addig itt egy szokványos kamasz-lúzer közhely-toposzát látjuk, hogyan fogadja el a közösség többi tagja, csak éppen valamirevaló szerelmi szál nélkül, bábfigurákkal. A cselekmény sok helyen azért erősen döcög, leginkább Norman küldetésének okaival és miértjeivel kapcsolatban. Mindezek ellenére szerintem érdemes megnézni a ParaNormant.

Érdemes, mert amellett, hogy történetében nem hoz újat a nap alá, mégis rendkívül szórakoztató, néha kissé megbotránkoztató, és izgalmas film (különösen a csúcsjelenetben), nem csak gyerekeknek. A mai animációktól elvárt felnőtteknek szóló csattanós poénok, a nosztalgiázás a sokadszorra elsütött horror klasszikusok megidézésén, a híres dalbetétek , majd a kikacsintó társadalomkritika (mikor a zombik szembesülnek a XXI. század fogyasztási szokásaival), mind erősítik a (majdnem) felnőtt közönségnek is szóló animációk sorát. A rendhagyó ellenség, a különösen szerethető főszereplő, a kedves zombi-imádata és frappáns válaszai pedig csak ráerősítenek erre a groteszk horror paródiára, amit egy percig sem kell komolyan venni, kedves hölgyek és urak!

Kedvenc fotelemben élvezet volt kikapcsolódni kissé!